Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Megkezdődött a kereskedelem hétfőn az újonnan létrehozott, pekingi értéktőzsdén - jelentette a Hszinhua kínai állami hírügynökség nyomán az MTI.

A kereskedés nyitónapján 81 vállalat bocsátotta forgalomba részvényeit, közülük 60 részvényeinek értéke már a nyitáskor emelkedett.

Hszi Csin-ping kínai elnök szeptemberben jelentette be, hogy Pekingben is értéktőzsdét hoznak létre a kisebb vállalatok fejlődésének elősegítésére. A pekingi értéktőzsde Kína szárazföldi részén a harmadik részvénypiac az 1990-ben alapított sanghaji, valamint a dél-kínai Sencsenben működő után.

A pekingi értéktőzsde a tervek szerint a fejlett feldolgozóipari és szolgáltatóipari kis- és középvállalatokat célozza elsősorban, kiegészítve a New York-i Nasdaq mintájára Sanghajban 2019-ben elindított Star Market tőzsdei platform, valamint a fejlett technológiai vállalatokat felvonultató sencseni ChiNext platform kínálta lehetőségeket.

Pekingben már 2013-ban létrehoztak egy Nemzeti Értékpapír Kereskedelem- és Jegyzés (National Equities Exchange & Quotations, NEEQ) nevű, tőzsdén kívüli kereskedési rendszert, amelyen keresztül a tőzsdén nem jegyzett vállalatok forgathatták részvényeiket.

A pekingi értéktőzsdére összesen 71, túlnyomó többségében magánkézben lévő vállalat részvényeit vezették át a NEEQ felső szintjéről, míg a többi vállalat első alkalommal vezette be részvényeit a tőzsdére - írta internetes kiadásában a South China Morning Post című hongkongi lap. A 71 vállalat részvényei értékének mozgásához az első kereskedési napon 30 százalékos korlátot szabtak, míg a többi vállalat részvényeinek értéke szabadon alakulhat.

A 12,4 ezer milliárd dolláros kínai részvénypiac jelenleg a világon a második legnagyobb az amerikai után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!