Annak ellenére teljesítenek rosszul az ázsiai indexek, hogy tegnap a várakozásokat meghaladó negyedéves számokat tett közzé a Google, így a zárás utáni kereskedésben 1,3 százalékkal emelkedtek a társaság részvényei. Az egy részvényre jutó eredmény 8,75 dolláros lett, ami meghaladja a 8,06 dolláros várakozást. Emellett a társaság bejelentette, hogy a Google társalapítója Larry Page áprilistól átveszi a vezérigazgatói posztot.

A kínai tőzsde a csütörtöki esést követően a mai napon felülteljesíti az ázsiai indexeket, 1 százalék fölötti emelkedéssel állnak nem sokkal zárás előtt. Esik viszont a hongkongi és a japán index, előbbi 0,4 százalékkal tartózkodik lejjebb, míg utóbbi közel 1,5 százalékkal zárta a pénteki kereskedést.

Nem teljesítettek jól a bányatársaságok a mai napon, japánban a Sumitomo Metal Mining, míg Ausztráliában a BHP Billiton és a Rio Tinto társaságok részvényei estek 1%-ot meghaladó mértékben. A részvényeket, a további kínai monetáris szigorítás miatt zuhanó nyersanyagárak miatt adják a befektetők.

Az amerikai olajtartalékok emelkedése és az olajár esése nem tett jót az energiaipari cégeknek, Japánban, Ausztráliában és Új-Zélandon is 1 százalék körül estek az olajcégek részvényei.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!