Kína devizatartaléka a vártnál nagyobb mértékben nőtt

Kína devizatartaléka májusban már a negyedik egymást követő hónapban emelkedett, elsősorban a dollár gyengülése, valamint a tőkekiáramlás lassítását célzó kormányzati intézkedések miatt - írja az MTI.
Szász Péter, 2017. június 7. szerda, 16:05
Fotó: Napi.hu

A devizatartalékot kezelő State Administration of Foreign Exchange (SAFE) szerdán azt közölte, hogy májusban 24 milliárd dollárral héthavi csúcsra, 3054 milliárd dollárra emelkedett az ország devizatartaléka.

Piaci elemzők májusra a tartalékszint kisebb, 10 milliárd dolláros növekedésére számítottak. Egy hónappal korábban, áprilisban a devizatartalék szerényebben, 21 milliárd dollárral nőtt.

2014 júniusa óta most először nőtt négy egymást követő hónapban a kínai devizatartalék. Tavaly júniusban a tartalékszint még 3990 milliárd dolláros történelmi csúcson állt.

A devizatartalék az idén januárban csökkent először a 3 ezer milliárd dolláros küszöb alá 2011 februárja óta.

Ugyancsak szerdán ismertette a kínai jegybank, hogy aranytartalékának az értéke 75,004 milliárd dollárra csökkent május végén az április végi 75,019 milliárd dollárról.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK