Az elmúlt két hónap legmélyebb pontjára zuhant a Shanghai Composite - a szerdai kereskedési nap végére 4,3 százalékkal került előző napi záró értéke alá, 2785,58 ponton zárta a kereskedést. Az index augusztus 4-én érte el 3471,44 pontos csúcspontját, amilyen magaslatokban 2008 májusa óta nem járt értéke. E csúcsponthoz képest 19,76 százalékos árfolyamesést jelent a szerdai nap végére elért árfolyam, a 20 százalékot meghaladó zuhanás a medvepiac beköszöntét jelenti.

A Shanghai Composite rallyja 2009 március eleje óta tartott, az akkor, 2 071,43 pontról elindult növekedés gyakorlatilag megszakítás nélkül, közel 67,6 százalékos indexnövekedést produkálva, a november elején elért 1 706 pontos mélyponthoz képest több mint kétszeresére növekedett értéke (nem kis mértékben az 585 milliárd dolláros kormányzati segélycsomag hatására).

Január és február közepe között közel 24 százalékot emelkedett az index, majd március első napjaira 13 százalékot esett vissza. A következő másfél hónap ismét 23 százalék feletti növekedést hozott, április második felében azonban egy 6 százalékos visszaesés előzte meg az augusztus elejéig összességében 44 százalék feletti szárnyalást eredményező rallyt.

A mostani helyzetben a júliusban a szigorítások hatására az egy hónappal korábbi szint negyedére visszaeső újhitel-kihelyezések, a várakozásokat alulmúló vállalati eredmények és a kormány ingatlanspekulációk visszaszorítására irányuló törekvései következtében tört meg a bizalom. A kínai fejlesztési bank például 70 százalékkal kívánja a második félévben csökkenteni a kihelyezett hitelek mennyiségét, hogy megelőzze a rossz hitelek állományának növekedését.

Elemzők szerint az irracionális eladások rendítették meg a befektetői bizalmat, a befektetési alapok közül is több csökkentette részvénytartalmát, a pesszimista kilátások következtében. Komoly kételyeket váltott ki a befektetőkben az is, hogy a kormányzati mentőcsomag lecsengőben van, hatása pedig egyre kevésbé érezhető a gazdaságban. A júniusban feloldott kilenchónapos tőzsdei bevezetést követően nyolc vállalat, összesen közel 1 milliárd dollár értékű IPO-t hajtott végre.

A piacokra nagy nyomást gyakorolnak ezek az új kibocsátások is, elemzők ráadásul csak kisebb technikai jellegű emelkedésekre számítanak a közeljövőben, az index értéke többek szerint még nem érte el mélypontját, elemzők szerint akár további 10 százalékos esést is elszenvedhet a piac.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!