Hetek óta készülnek a nagy befektetési alapok az MSCI ma éjszaka várható döntésére arról, hogy helyet kapjanak-e az indexszolgáltató feltörekvő piaci indexcsaládjában a sanghaji "A"részvények is. Egy esetleges döntés jelentős mennyiségű tőkebeáramlást generálhatna a kínai részvénypiacon, s érthető módon kedvezőtlen lenne a már indextag tőzsdéknek, hiszen a papíroknak helyet kellene biztosítani az indexkosarakban, azaz a korábbi tagok részesedése csökkenne.

Korábbi becslések szerint az MSCI feltörekvő piaci indexeit mintegy 160-180 milliárd dollárnyi vagyont kezelő tőzsdén jegyzett alap követi automatikusan, így ha megtörténne a kínai "A" részvények bevétele az indexbe, az nem csak ennek megfelelő keresletet generálna az ottani piacon, de a jelenleg indextag részvények esetében eladói nyomást generálhatna, így a magyar részvényeknél is.

Az előzetes várakozások szerint ha pozitív lesz a döntés, akkor az indexcsalád számolásánál a kínai részvényeket 2,5-5 százalékos súllyal vennék figyelembe - prognosztizált az Equilor reggeli hírlevele. Az előzetes információk alapján a változást nem egy időpontban, egyszerre, hanem fokozatosan vezetnék be a különböző indexekben.

A Marketwatch tudósítása szerint a kínai "H" részvények, amelyeket a hongkongi tőzsdén jegyeznek, már most is jelentős súlyt képviselnek az MSCI indexekben. A rivális FTSE csoport már korábban bevette az "A" papírokat globális indexei kosarába, a feltörekvő piaci indexek esetében pedig szeptemberre tervezi ezt a lépést.

A portál által megkérdezett elemzők többsége úgy véli, az "A" részvények előbb utóbb mindenképpen bekerülnek az indexek kosarába, arról azonban megoszlanak a vélemények, hogy erre már most sor kerülhet-e.

Nem eszik olyan forrón

Tavaly júniusban már volt szó a részvények felvételéről, azonban akkor sok befektető ellenezte a lépést arra hivatkozva, hogy a kínai hatóságok még jelentősen korlátozzák a külföldiek hozzáférését a sanghaji tőzsdén jegyzett részvényekhez. Azóta a kínai piacon több a liberalizáció irányába mutató lépést tettek, a hongkongi és a sanghaji tőzsdét összekapcsolták, s lehetővé tették külföldi magánszemélyek számára a sanghaji tőzsdén a részvényvásárlást, valamint a hongkongi és a kínai befektetési alapokat kölcsönösen elismerték.

A liberalizációs lépések ellenére az MSCI valószínűleg még egy darabig kivárhat - véli Qi Wang, a China Forward Capital Group alapítója és befektetési igazgatója. Ennek oka, hogy 2015 második felében további drasztikus liberalizációs intézkedések várhatóak az ügyben Kínában, s az MSCI valószínűleg megvárja ezek életbe lépését - mondta.
Ilyia Feygin, a WallachBeth Capital igazgatója szerint sem fog a mai döntés a részvények azonnali indexkosárba emeléséről szólni, azonban úgy gondolja, 80 százaléknál nagyobb esélye lehet a kínai "A" részvények bekerülésének, legkésőbb jövő júniusig.

A mostani bejelentésben az indexszolgáltató valószínűleg csak néhány jövőre vonatkozó jelzést tartalmaz majd - tette hozzá. Hosszabb távon azonban nem lehet figyelmen kívül hagyni a kínai részvények hatalmas piaci értékét, s a kínai gazdaság teljesítményét. A részvények felvételét eddig szerinte az késleltette, hogy az MSCI megpróbált a döntése előtt konszenzusra jutni az 50 legnagyobb alapkezelő céggel.

Ennél több kellene

A szkeptikus véleményt megfogalmazók legfőbb érve az, hogy úgy gondolják, a piacon meg kel várni a további liberalizációt. Az egyik legnagyobb kínai brókercég, a Guotai Junan Securities elemzői szerint rövidebb távon még mindig praktikus problémákba ütközik a részvények felvétele. Az egyik ezek közül az, hogy a jelenlegi programokon keresztül még mindig nem hatékony a külföldi intézményi befektetők számára a részvények elérése.

Kínában az hongkongi és a sanghaji tőzsde összekapcsolása előtt két program is futott, amely a külföldi intézmények kínai vásárlásait lehetővé tette, ezek az úgynevezett "minősített külföldi intézményi befektető", illetve a "renminbi minősített intézményi befektető" programok voltak, amelyekben bizonyos befektetők számára kvótákat határoztak meg a kínai részvények vásárlására. A brókercég szakértői szerint az indexbe történő bekerülés előtt jelentősen emelni kellene mindkét programban a kvótákat, s a Sanghaj-Hongkong kapcsolatban pedig emelni kellene az engedélyezett részvényforgalom maximális mértékét.

E mellett a China Forward Capital úgy látja, enyhíteni kellene a külföldiek kínai cégekben engedélyezett tulajdonszerzésének korlátait is. Ez jelenleg legfeljebb 3 százalék.

A Kínai Értékpapír Szabályozó Tanács, a tőzsdék felügyeletét ellátó szervezet már korábban jelezte, hogy szerinte is szükségesek a leírt lépések ahhoz, hogy a kínai tőzsdék globális versenyképességét növeljék.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!