Kinyit a világ felé a kínai tőzsde

Engedélyezhetik több nemzetközi cég számára, hogy bevezessék részvényeiket a Shanghai tőzsdére – írta a Reuters a China Securities Journal értesülésére hivatkozva. A kínaiak azért szeretnének nyitni a külföldi részvények felé, hogy növeljék bevételüket, illetve pénzügyi központtá váljanak a világban.
Deák Bálint, 2011. április 26. kedd, 13:51

Engedélyezhetik több nemzetközi cég számára, hogy bevezessék részvényeiket a Shanghai tőzsdére - írta a Reuters a China Securities Journal értesülésére hivatkozva. A kínaiak azért szeretnének nyitni a külföldi részvények felé, hogy növeljék bevételüket, illetve pénzügyi központtá váljanak a világban.

A kínai tőzsde vezetői a világ 500 legnagyobb cégét vizsgálják, mivel a bevezetéshez kitétel, hogy az adott vállalatnak az elmúlt egy évben legalább 1 milliárd jüan nyereséget kellett elérnie.

A kiszivárgott hírek szerint eddig a HSBC, illetve az Unilever neve szerepelhet mások mellett a listán.

A kínai tőzsde 1990-ben lett újraalapítva, a fővárosban Shanghaiban működő börze az egyik a három közül, mely egymástól függetlenül működik Kínában. (A másik két tőzsde a Hong Kong Stock Exchange és a Shenzen Stock Exchange. A három tőzsde közül, egyedül a Hong Kong-i tőzsde az, amely teljesen nyitott a külföldi befektetők számára.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK