Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A nap második felére a forint 291,23-ig kapaszkodott vissza, ez fél százalékkal maradt el a csütörtöki szinttől. A dollárral szemben 217,47-ig kapaszkodott vissza a magyar fizetőeszköz, míg a svájci frank 237 forintba került. Közben az euró/dollár árfolyamban nem vált komoly változás, a délutáni 1,338-as árfolyam mindössze 0,1 százalékos dollárerősödést jelentett. Persze a csütörtöki nagy felfordulás után ideje is volt egy kis megnyugvásnak, hiszen Mario Draghi szavainak hallatán több mint egy százalékot esett az euró a dollár ellenében.

A magyar kötvények másodpiacán a rövid futamidők esetében stagnálás, az éven túli papíroknál pedig enyhe hozamcsökkenés volt megfigyelhető. A legnagyobb elmozdulás az ötéves állampapírok hozamán volt, ahol 4 bázisponttal esett vissza a jegyzés. A pénteki mozgások után a magyar kötvénypiacon 5,18 százalék és 6,45 százalék között mozogtak a hozamok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!