Közel 20 százalékkal, 835 millió euróra csökkent tavaly a Raiffeisen Bank International adózás előtti eredménye - jelentette be ma reggel a bankcsoport. A 203 millió eurós profitcsökkentést a bank jelentése szerint elsősorban egyszeri tételek okozták, a tavalyi kötvényeladás és a tier 1 hibrid tőke visszavásárlás összesen 276 millió euróval rontották az RBI eredményét.

A működési eredmény 17 százalékkal növekedett egy év leforgása alatt, 351 millió euró volt 2013-ban. A működési eredmény javulását annak ellenére sikerült elérni, hogy a nem teljesítő hitelekre képzett céltartalékok nagysága 140 millió euróval növekedett, emelkedtek a bankcsoportot terhelő adók, s a derivatív ügyleteken veszteséget ért el a csoport.

Kedvező működési eredményeink azt mutatják, hogy a bankcsoport üzleti modellje megbízható. A mostani eredményünk már zsinórban a negyedik legmagasabb, amit osztrák bank el tudott érni - mondta Karl Secelda, az RBI vezérigazgatója. Az adózás előtti eredmény 20 százalékkal, 149 millió euróval maradt el az egy évvel korábbitól. A csökkenés eredményeként a bank tőkemegtérülési mutatója 1,3 százalékkal csökkent, 5,7 százalékra. A konszolidált eredmény 557 millió eurót tett ki, ezzel a részvényenkénti eredmény 1,83 euróra csökkent a 2012-es 2,72 euróról.

A bank igazgatósága részvényenként 1,02 euró osztalék kifizetését javasolja majd a közgyűlésnek a tavalyi év után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!