Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Citibank Mol-elemzése szerint a cég 2008-as első negyedéves eredményei gyengék voltak. A profit ugyan 52,2 milliárd forintra emelkedett, azonban a bank figyelmeztet arra, hogy ezt nagyban javította árfolyamnyereség és az INA-értékpapírokból származó bevétel; enélkül a cég nettó eredménye mindössze 29 milliárd forint lett volna. A finomítás és értékesítés üzletág jól szerepelt, főleg az olaszországi Mantova-finomító járult hozzá a 26 százalékos forgalombővüléshez. A finomító kihasználtsága jó volt a magas és egyre növekvő olajárak ellenére is. Az üzletág átlagos haszonkulcsát erősen segítették az árfolyamváltozások. Ugyanakkor a többi üzletág csalódást okozott. A kitermelt olaj mennyisége 8, míg a gázé 6 százalékkal csökkent, emellett a vegyipari haszonkulcs is esett. Ezek alapján a Citibank úgy véli, hogy az OMV 32 000-es ajánlata sem teszi vonzóvá a papírokat, így inkább a 19 500-as célárfolyamot tartja reálisnak, ami még így is prémiumot jelent az iparágban megszokott átlagos PE-mutatóhoz képest. A Citi a Mol akvizíciókat előtérbe helyező stratégiáját sem találja annyira vonzónak, és kevés növekedési esélyt lát a papírban, ezért fenntartja a 3H (eladni/magas kockázat) besorolást.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!