Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A vezető papírok között a Mol és a Richter súlya nő, előbbié 25,11 százalékról 26,3 százalékra, utóbbié 17,94-ről 21,11-re. A Magyar Telekomé hajszálnyival csökken, 16,24 százalékra, míg az OTP-é közel 4 százalékponttal 29,48 százalékra apad. Önmagához képest számottevően nő az FHB tortaszelete, 1,56 százalékról 2,14 százalékra.

Már másodszor nem feleltek meg a BUX-kézikönyv előírásainak a Rába és a Pannergy részvényei, ezért kikerülnek a pesti börze legfőbb indexének kosarából - döntött még szeptember elején a BÉT vezérigazgatója. A kosárba bekerül viszont az Állami Nyomda papírja, így a mutató értékét október 1-jétől 12 papír áralakulása határozza majd meg.

A BUX-tagság feltételéül szabott hét kritérium közül hármat az Émász sem teljesített, ám mivel az áramszolgáltatónak ez volt az első botlása, ezért a papír még a kosárban maradhat.

A BUMIX indexbe három új papír kerül: a tőzsdén májusban debütált, azóta szép forgalmat generáló KEG, a nyilvános tőkeemelés után felpörgő RFV és a Zwack Unicum. A kisebb indexnél csak egy részvény, a Genesis nem teljesítette a kosárban maradás feltételeit, ám mivel az ő esetében is először fordult ez elő, így egyelőre az indextagok között maradhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!