Megszabadult a Daimlerben lévő részvénycsomagjától a Renault-csoport - írja a Handelsblatt című német gazdasági lap. A francia autógyártó összesen 16,45 millió Daimler részvényt értékesített gyorsított eljárásban, összesen 1,14 milliárd euróért.

A francia cég kiszállása ellenére a két társaság a jövőben is folytatni kívánja együttműködését, partneri együttműködésükben a tranzakció semmilyen változást nem hoz - hangsúlyozták mindkét fél részéről. A két cég többek között a kisteherautók és mikrobuszok gyártásában dolgozik szorosan együtt. A Renault a részvényeladásból származó bevételt adósságállománya csökkentésére kívánja felhasználni.

A Renault a részvényeket 69,5 eurós árfolyamon értékesítette intézményi befektetők részére, ez 3,6 százalékkal volt alacsonyabb a Daimler csütörtöki, a frankfurti tőzsde Xetra rendszerében beállított záróáránál. A ma reggeli kereskedésben a Daimler részvények eséssel reagáltak a hírre, 2,8 százalékos csökkenés után 70 euró környékén cseréltek a nap elején gazdát. A Renault részvényei drágultak.

A Jefferies befektetési bank német lapnak nyilatkozó elemzője szerint nem látszik túl kedvező fejleménynek, hogy mérlege erősítése céljából ismét értékes részesdéstől vált meg a Renault. Ugyanakkor elismerte, hogy a csomag duplázta értékét annak megvásárlása óta.

A Renault már több, mint 10 éve tartogatja Daimler-csomagját. Annak idején nem egyszerűen befektetési szándékkal történt a vásárlás, akkoriban ugyanis a Renault, a Nissan és a Daimler arra készült, hogy átfogó együttműködésbe kezd, s ennek egyik eleme lett volna a cégek kereszttulajdonlása. Azóta a Renault és a Nissan is 1,55 százalékos részesdéssel rendelkezett a Daimlerben, a stuttgarti cég pedig 3,1 százaléknyi Nissan és Renault csomagot vásárolt. A Daimlernek mind a mai napig megvan ez, a jelenleg 360 millió eurót érő Renault részesedése.

Bár az autógyárak ezt mindig tagadták, a partnerek viszonya a dízelbotrányok kirobbanása óta hidegült el, a Daimlert elsőként egy a Vito modellekbe épített Renault motoron keresztül érte el a balhé - emlékeztet a német lap. Sem a Daimler akkori vezetője, Dieter Zetsche, sem az akkori Renault vezér, Carlos Ghosn sincs már a helyén. A Renault tavaly jelentős szerkezetátalakítási programot jelentett be, ennek is köze lehet a részvénycsomag eladásához. A Daimler pedig haszongépjármű-gyártásának külön cégbe szervezésével és tőzsdére vitelével van elfoglalva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!