Az elmúlt napokban már jó néhány figyelmeztetés napvilágot látott az év eleje óta hatalmasat emelkedő és a 10 ezer dolláros szint felé kacsintgató bitcoin árfolyammal kapcsolatban. Ezúttal Mark Hulbert, a Hulbert Financial Digest szakírója kongatta meg a vészharangot, egy tanulmányra hivatkozva állítja, egy krach valószínűsége eléri a 80 százalékot. Ez persze ez alapján nem csak a bitcoinra, de jó néhány magyar részvényre is igaz.

A National Bureau of Economic Research jelentette meg idén a tanulmányt "Bubbles for Fama" címen. A tanulmány három szerzője közül kettő a Harvard egyetem tanára, a harmadik pedig ugyanezen intézményben Ph.D. várományos. Azt vizsgálták, mekkora a valószínűsége annak, hogy egy-egy részvény árfolyamában egy hatalmas egyéves száguldást követően bekövetkezik egy 40 százalékos mértéket elérő zuhanás.

Megállapításaik szerint, ha egy részvény árfolyama 100 százalékot, vagy annál is többet emelkedik egy év alatt, akkor egy ilyen összeomlás valószínűsége elérheti az 50 százalékot. Egy 150 százalékot elérő emelkedés után ez a valószínűség már 80 százalékra ugrik. Ha ennél is nagyobb az emelkedés, akkor a krach szinte biztossá válik - írja Hulbert. Felhívja a figyelmet, hogy a tanulmány csak részvényekre vonatkozik, s nem pedig a kriptodevizára. Ugyanakkor Hulbert kiemeli, hogy a kutatók mintegy 100 évre visszamenőleges adatsorokat vizsgáltak meg, s nem csak az amerikai, de a nemzetközi piacokon is hasonló eredményre jutottak.

Ráadásul a tanulmány szerzői nem találtak arra vonatkozóan bizonyítékokat, hogy a nagy áresések valamilyen fundamentális okra lennének visszavezethetőek. Ez Hulbert szerint döntőfontosságú megállapítás, tekintve, hogy még a bitcoin hívők jó része is arra hivatkozik, a kriptodeviza fundamentumai példa nélküliek, s épp ezért a historikus összehasonlítások nem lehetnek relevánsak esetében.  Az örök szkeptikus Hulbert szerint a történelemben a hasonló lufik mindegyikénél elhangzott ez utóbbi érvelés.

A tanulmány megállapításai alapján jócskán van min aggódniuk egyes magyar tőzsdei részvények tulajdonosainak is. Mint arra korábban rámutattunk, tavaly és idén október vége között 10 olyan részvény is volt a Budapesti Értéktőzsdén, amelynek árfolyam-emelkedése meghaladta az 50 százalékot, ebből kilencé a 100 százalékot is átlépte, öt részvényé pedig 150 százaléknál is magasabb volt.

Ha igaz a 80 százalékos arány, akkor mindössze egy esetében várható, hogy a következő két évben nem fognak megtapasztalni egy 40 százalékot elérő áresést. Ez persze nem azt jelenti, hogy erre már holnap sor kerülne és azt sem, hogy az esés előtt ne emelkedhetne tovább az árfolyamuk. Arra mindenesetre jó a tanulmány megállapítása, hogy emlékeztesse a befektetőket, a kiemelkedő hozamokkal kiemelkedő kockázatok is párosulnak, s épp ezért nem érdemes mindent egy lapra feltenni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!