Kiszivárgott: eurókötvényt fog kibocsátani a magyar állam

Kedden délelőtt már indikatív felárat is adott a magyar állam a kibocsátani tervezett 7 éves eurókötvényre, a tervek szerint az állam az irányadó midswap felett (körülbelül 0,67 százalék) 100 bázispontos felárat adna - írta a Portfolio.hu a Reuters kötvénypiaci információs szolgálatára, az IFR-re hivatkozva kedden.
K. Kiss Gergely, 2018. szeptember 25. kedd, 12:34
Fotó: Shutterstock

Forrásaikra hivatkozva közölték: a magyar állam mintegy 170 bázispont mellett vonna be 7 évre euróforrást.
A befektetői elvárások a felárat módosíthatják még a tényleges kibocsátás során.

A kötvénykibocsátásnál az árazás kedden történik meg, a papír 2025. október 22-én fog lejárni, a pénzügyi teljesítése idén október 2-án fog megtörténni - idézi az MTI.

Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) hétfőn közölte, hogy devizakötvény kibocsátásának szervezésére mandátumot adott a Deutsche Bank, az Erste Bank Group és a J.P. Morgan pénzintézetnek és egyúttal ugyanaznapra befektetői konferenciahívás szervezésére kérte fel őket.

Az ÁKK finanszírozási terve idén 1 milliárd eurónyi devizakötvény kibocsátással számol.

A fotó forrás: Shutterstock

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK