Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Napi Gazdaság csütörtöki számának cikke

Szokás szerint közzétette friss negyedéves portfóliójelentését a Franklin Templeton, az amerikai alapkezelő tengerentúlon és Luxemburgban bejegyzett alapjaiban összesen 11,7 milliárd dollárnyi magyar államkötvényt tartott. Ezzel továbbra is Magyarország legnagyobb hitelezőjének mondható, a központi költségvetés 22 085,4 milliárd forintos adósságának 11,7 százaléka volt a cég kezelésében. A nagyobb részt továbbra is a luxemburgi alapokba tette a Templeton, melyekben 6,5 milliárd dollárnyi magyar eszköz van, szemben az 5,2 milliárdos amerikai állománnyal. A harmadik negyedévben az USA-alapoknál háromszázalékos, Luxemburgban pedig 3,7 százalékos volt a magyar kitettség növekedése, vagyis a különbség csak nőtt június végéhez képest.

A Templeton magyar kötvényállománya egy negyedév alatt 3,4 százalékkal, 383,3 millió dollárral nőtt, vagyis a bővülés elmaradt a második negyedéves 660 milliótól. Az alapok részletes portfólióját vizsgálva az látszik, hogy ha a kezelő egyáltalán nem nyúlt a papírokhoz, akkor július és szeptember között 3-4 százalékos hozamot tudott elérni. Mindez arra utal, hogy az alapokat kezelő Michael Hasenstab nem növelte érdemben magyar kitettségét, csak tartotta a meglévő állampapírokat.

Szeptember végén a teljes Templeton-állomány 48,9 százaléka forintban denominált kötvényekben volt, a diszkontkincstárjegyek 4 százalékot tettek ki, míg a devizakötvények 47,1 százalékos súlyt képviseltek. Ebben a tekintetben különbség látszik az amerikai és a luxemburgi alapok között, hiszen a tengerentúlon többségben vannak a devizás papírok, míg a luxemburgi alapokban 52,7 százalékban forintkötvényeket tart a cég. Az egyébként már hosszabb ideje tartó folyamat, hogy a Templeton a forintalapú papírok felé mozdult el, ennek ellenére a magyar devizakötvények kibocsátásakor is aktívan részt vesznek a jegyzésben, idén februárban például a dollárkötvények negyedét vették meg.

Annak ellenére, hogy összességében nem változott jelentősen a portfólió mérete, az egyes alapok között megfigyelhetők voltak átrendeződések. Az Egyesült Államokban például a Franklin Real Return Fund magyar kitettsége harmadával csökkent, és a Franklin Strategic Income Securities Fund esetében is több mint négymillió dollárral esett az állomány. A Franklin Strategic Income Fund viszont 8,7 százalékkal növelte a magyar állampapírok összegét portfóliójában.

A legtöbb magyar eszközt változatlanul az amerikai Templeton Global Bond Fund kezeli, melyben 4,5 milliárd dollárnyi különböző típusú és futamidejű magyar kibocsátású állampapír van. Luxemburgban két alapra koncentrálódnak a cég befektetései, a Templeton Global Bond Fund 3,2 milliárd dollárnyi, a Templeton Global Total Return Fund pedig 2,6 milliárdnyi magyar papírt kezel.

A Templeton portfóliókezelésével kapcsolatban éppen ma lesz érdemes figyelni, ugyanis most jár le a DDD473662 kódjelű 2009-ben kibocsátott 7,5 százalékos kamatozású forintkötvény, melyből a cég amerikai alapjaiban több mint 70 millió dollárnyi van. Ha a mai lejárat után a külföldiek kezében lévő kötvényállomány számottevő csökkenéséről számol be az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) Zrt., akkor valószínűsíthető, hogy a Templeton nem újította meg a papírokat.

 

Magyar eszközök a Templeton-alapokban (millió dollár)
USA2013.09.30VáltozásVáltozás (%)
Franklin Low Duration Total Return Fund2,30,073
Franklin Real Return Fund1,1−0,6−34,4
Franklin Strategic Income Fund159,512,88,7
Franklin Templeton Global Allocation Fund0,360,013
Franklin Total Return Fund19,70,73,5
Templeton Emerging Markets Balanced Fund1,20,043,3
Templeton Global Bond Fund4502135,73,1
Templeton Global Total Return Fund355,511,43,3
Templeton International Bond Fund17,50,53
Franklin Strategic Income Securities Fund21,7−4,1−15,9
Templeton Global Bond Securities Fund140,54,23,1
Összesen5221,4150,53
Luxemburg
Franklin Strategic Income Fund25,57,541,7
Franklin Templeton Global Fundamental Strategies Fund12,80,53,9
Templeton Emergng Markets Bond Fund63418,83,1
Templeton Global Balanced Fund2,90,27,4
Templeton Global Bond (Euro) Fund70,93,45
Templeton Global Bond Fund3169,197,83,2
Templeton Global High Yield Fund5,5122,1
Templeton Global Total Return Fund2561,595,23,9
Franklin Real Return Fund1,80,074
Franklin Templeton Global Allocation Fund0,4−0,03−8
Összesen6484,3232,83,7
Mindösszesen (USA+Luxemburg)11 705,70383,33,4
Forrás: Franklin Templeton, Napi Gazdaság-gyűjtés

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!