Kitartott a plusz az európai piacokon

A részvénypiacok optimistán kezdték a hetet, a jelentősebb európai tőzsdéken végig kitartottak a délelőtti pluszok.
NAPI, 2012. július 10. kedd, 18:19
Fotó: Napi.hu

A piacok elnéző hangulatban kezdték a hetet: üdvözölték a spanyol mentőcsomag ügyében elért - áttörésnek semmiképpen sem nevezhető - haladást, örömmel nyugtázták, hogy a német legfelsőbb bíróság elhalasztotta az európai mentőalapokról szóló döntését, és a súlyos lassulásról tanúskodó kínai makróadatok miatt sem ijedtek meg.

Ennek megfelelően az európai tőzsdeindexek folyamatos délelőtti emelkedés, majd délutáni stagnálás után pluszban zártak. A nap végén a frankfurti DAX 0,8, londoni FTSE 100 0,7, míg a párizsi CAC-40 0,6 százalékos emelkedéssel zárt a hét első napján; a milánói és a madridi börze is hasonló mértékű emelkedést mutatott, miközben az olasz és a spanyol országkockázat jelentősen csökkent a kötvénypiaci hozamok tükrében.

A pénzügyi szektor vegyesen szerepelt a kontinensen: a botrányok tépázta Barclays 2,2 százalékot emelkedett Londonban (és a többi brit nagybank is erősödött), miközben a Deutsche Bank 1,2 százalékos esésével a frankfurti parkett leggyengébben szereplő papírja volt. Londonban a pénzügyi szektoron kívül a nyersanyagtermelő és az energiaszektor komoly is pluszban végzett, akárcsak a negatív kínai adatokra érdemben nem reagáló német autógyártók (igaz, utóbbiakat a gyenge euró is felfelé lökhette). A Compass nevű vendéglátóipari cég azért esett 2,4 százalékot, a hasonló iparágban utazó francia Sodexo nagy gazdasági ellenszélről beszélt; a francia cég ezzel együtt nem adott ki profitfigyelmeztetést, mégis több, mint 5 százalékot esett. Jó negyedéves értékesítésről beszámoló Marks & Spencer árfolyama viszont 2,5 százalékkal erősödött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK