Az európai tőzsdékhez hasonlóan borús hangulat uralkodik a BÉT-en is. Csökkent az ára mind a négy nagy részvénynek, bár az elmúlt napokban már hatalmasat zakózó Richternek mindössze 0,14 százalékkal, a magyar Telekomnak pedig 0,5 százalékkal, jelenleg 396 forinton kínálják a részvényt.

A legnagyobb vesztes ezidáig a Mol, amelynek közel 2 százalékkal csökkent az árfolyama és 17 570 forinton kereskednek a részvénnyel. A forgalma közepesnek mondható - még nem érte el az 1 milliárd forintot, - nem úgy mint a Richter és az OTP papírjainak esetében. A gyógyszergyári papírok 35 510 forinton állnak, a forgalom a 2 milliárd forintot közelíti, míg az OTP-re úgy tűnik kikerült a kiárusítás tábla, mert már 4 milliárd forint értékben cseréltek gazdát és 3938 forinton volt az utolsó kötés.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!