Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A Wall Streeten emelkedéssel indítottak a mutatók, a NBER recesszió végét deklaráló kijelentése viszont újabb lendületet adott az indexeknek, elfeledtetve ezzel a változatlanságot mutató, kedvezőtlen amerikai lakáspiaci adatot. Az S&P ennek hatására fontos technikai szintet is áttört.

A DJIA 1,4 százalékkal a pénteki záróérték felett 10 754 ponton, a Nasdaq 1,7 százalékos erősödéssel 2356 ponton, míg az S&P 500 1,5 százalékos emelkedéssel 1137 ponton fejezte be a hét első kereskedési napját.

A DJIA indexének 30 komponense közül 29 felfelé húzta a mutatót, az emelkedést az American Express vezette 4,2 százalékkal. Emellett az IBM papírjai 1,4 százalékkal drágultak, miután a cég bejelentette, hogy 1,7 milliárd dollárért megvesz a Netezza üzleti szoftvereket gyártó vállalatot.

Az S&P 500 négyhavi csúcsra emelkedett, miután amerika - bevétel alapján - harmadik legnagyobb házépítő vállalata, a Lennar, várakozások feletti bevételről jelentett és 8,4 százalékkal ugrott meg a cég árfolyama. Az indexen belül a 2 százalékkal erősödő pénzügyi szektor is jelentős húzóerő volt.

A piacokon kitört optimista hangulatot magyarázza szakértői vélemények szerint, a gazdasági visszaeséstől való félelem enyhülése, a vártnál magasabb vállalati bevételek, valamint az, hogy a pénzügyileg jó állapotban lévő cégek akvizíciókat, osztalékfizetéseket és visszavásárlásokat jelentenek be. Ezek jó jelei a vállalati bizalomnak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!