Csaknem háromnegyed éves alakzatból tört ki felfelé tegnap az OTP árfolyama, s ez a technikai elemzés szabályai szerint arra utalhat, hogy további jelentős drágulás előtt áll a részvény.

A bankpapír az év eleji nagy menetelésének végén 6116 forintos árfolyamnál érte el április végén azt a lokális csúcsot, ahonnan a nagy rally visszafordulásra kényszerült. Innen rövid idő leforgása alatt 5145 forintig esett vissza a kurzus, igaz, a 971 forintnyi esésből 145 forint annak volt köszönhető, hogy időközben lekerült a részvényről a 145 forintot érő osztalékszelvény.

Innen újabb emelkedés következett, 5975 forintig, ami, ha korrigáljuk a grafikont a 145 forintos osztalékszelvénnyel, szinte hajszálpontosan megegyezik az április végén elért csúccsal. A következő visszaesés 5222 forintig tartott, majd innen indult az újabb emelkedés. A két, azonos szinten lévő csúcs és a közel azonos szinten lévő mélypontok egy klasszikus négyszög alakzatot, vagy sávozást jelöltek ki a grafikonon.

A technikai elemzés szabályai szerint ha a sávot felfelé hagyja el az árfolyam, akkor a sáv szélességével megegyező emelkedés várható. Ahhoz, hogy a fals kitöréseket el lehessen választani, a valós kitörésektől, általában különböző szűrőket szoktak konzervatívabb elemzők alkalmazni. Az egyik a 3 százalékos szabály, amely a korábbi csúcsnál 3 százalékkal magasabb érték esetén ismeri el a kitörést (van, aki 3 felette eltöltött napot is szükségesnek tart). A másik eszköz az adott részvény volatilitása lehet, a 14 napos ATR értéke jelenleg 124 forint a bankpapírnál, tehát a tegnapi 6170 forintos érték ennek is megfelel.

OTP napos
Kép: Napi.hu

Mivel a sáv szélessége nagyjából 750 forint és a kitörési szint 5975 forintnál található, ezért a számolt célárfolyam 6725 forint magasságába mutat.

Ezzel nem csak az elmúlt 9 hónapban kiépített alakzatból számolt célár teljesülne, de annak az alakzatnak a célára is, amelyet az év eleji kitörés során validált a kurzus. 2013 és 2015 eleje között ugyanis szintén sávozó mozgást mutatott be az árfolyam, akkor 4850 és 3400 forint jelentette a sáv két szélét. Az akkori kitörés célára 6300 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!