Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Piaci kitekintés - 2013.10.22.

Az amerikai múzeumok és nemzeti parkok újra megnyitják kapuikat, a hivatalnokok ismét elfoglalják helyüket az asztalaik mögött: a befektetők pedig a megszokott kerékvágásba visszazökkenve újfent a vállalati gyorsjelentésekre, és az újrainduló gazdasági adatközlésekre koncentrálhatnak majd.

A hétfői nap a kivárás jegyében telt a tengerentúlon, míg Ázsia-szerte szintén érzékelhető volt a befektetők óvatossága, így a keddi kereskedésben az ismét nagyszámban érkező vállalati beszámoló mellett az amerikai munkaerőpiaci adatok uralhatják majd a piacokat.

Bár az előzetes várakozások szerint 180ezer fővel bővülhetett a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak száma szeptemberben; azonban az adatok a kormányzat leállását megelőző időszakra vonatkoznak; így a vártnál esetlegesen kedvezőbb adatközlés ellenére is valószínű, hogy a Fed jegybankárjai rövid távon nem nyúlnak majd a hozzá a QE-programhoz.

A kivárás jegyében indult a hét a tengerentúlon
Kép: Admiral Markets

Ázsia

Vegyesen teljesítettek a távol-keleti börzék a hát második napján: a kínai részvényindexek mérsékelt alulteljesítése (Hang Seng -0,47%; Shanghai Composite -0,83%) mellett a japán (+0,13%),- és a dél koreai (+0,15%) tőzsdeindexek enyhe emelkedéssel zárták a kereskedést.

US

A kivárás jegyében, minimális elmozdulással indult a hétfői kereskedés a tengerentúli börzéken, miután a befektetők az amerikai kormányzat leállása miatt késve érkező, átfogó szeptemberi munkaerőpiaci adatközlésekre vártak (Dow -0,05% S&P500 +0,01%; Nasdaq +0,15%).

A vártnál kevesebb használt lakást vásároltak az USÁ-ban szeptemberben: évesítve a várt 5,30millió helyett 5,29millió használt lakást értékesítettek az Egyesült Államokban, míg a korábbi hónap adatát 5,48millióról 5,39millióra korrigálták. A kiadott közlemény szerint a magasabb ingatlanárak mellett a jelzáloghitelek emelkedő kamatai késztethették kivárásra a vevőket.

Kedden számtalan vállalati gyorsjelentés mellett az amerikai kormányzat leállása miatt késve érkező szeptemberi, átfogó munkaerőpiaci adatközlések felé fordul a piaci figyelem. Az előzetes várakozások alapján a 7,3%-os munkanélküliségi ráta mellett 180ezer fős bővüléssel számoltak a mezőgazdaságon kívül foglalkoztatottak számában.

EU

Felemás teljesítmény jellemezte az európai börzéket a hét első napján; míg a keddi kereskedés első felében szintén a kivárás jegyében telt a kontinens részvényindexei számára.

 

Az európai nyitás összefoglaló teljes szövege az alábbi linkre kattintva érhető el.
Ha részvényindexekkel vagy devizapárokkal kereskedne: esetleg további kérdése van; a jobb oldali mező kitöltését követően, a feliratkozásra kattintva munkatársaink felveszik önnel a kapcsolatot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!