Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A hét utolsó napján a korrekció korrekciója zajlott a pesti parketten, a BUX 0,3 százalékos pluszban 18 868,40 ponton zárt, a blue chipek azonban vegyes képet mutattak. Az előző napok nagyarányú esését mérséklő emelkedés ellenére az irányadó mutató heti összehasonlításban 6,6 százalékkal került lejjebb, de meglepetésre a forgalom nehogy nőtt volna, hanem csökkent a naptári ősz első hetében a BÉT-en.

A csütörtöki záróértéke fölött nyitó, s végig e fölött maradó BUX az Egyesült Államokban péntek délután nyilvánosságra hozott makroadat előtt nagyarányú emelkedésbe kezdett, ám a közlés végül hiába múlta felül a várakozásokat, az mutató 19 089 pontos napon belüli csúcsértéke tarthatatlannak bizonyult.

A vezető részvények közül a Molban nem látszott egyedül az erő, s ez a nap végére el is hozta az ítéletet a több mint 3 százalékkal megzuhanó olajpapír számára, amely így a leggyengébben teljesítő blue chip volt pénteken. A Mol 13 850 ponton, mindössze 30 forinttal napi mélypontja fölött zárt, alig több mint 1 milliárdos forgalom mellett, míg az OTP-részvények több mint 9 milliárd forint értékben cseréltek gazdát.

A legtöbb befektetőt vonzó OTP azonban csütörtöki emelkedését követően is javított megítélésén. A bankrészvényre 4800 forinton, 2,2 százalékos pluszban érkezett ugyan az utolsó kötés, ám napközben ennél 35 forinttal drágábban is cserélt gazdát; jegyzése egy pillanatig nem ment 4702 forint alá, ami még 7 forinttal meghaladta előző napi záróárát.

A Magyar Telekom 0,9 százalékos emelkedéssel 776 forinton zárt, míg a Richter csak 0,7 százalékkal tudott emelkedni 37 460 forintra. Szektortársával, az Egisszel összehasonlítva azonban még ez is jó teljesítményt jelent, hiszen a BÉT-en jegyzett kisebbik gyorgyszergyártó jegyzése 0,3 százalékkal 19 200 forintra mérséklődött.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!