A londoni FTSE-100 mutató 1,45 százalékos, a frankfurti DAX-index 1,19 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 1,33 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést este fél hat után. Milánóban 0,91 százalékkal, Madridban pedig 1,12 százalékkal emelkedett az irányadó mutató - írja az MTI.

A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 1,35 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 1,49 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 1,44 százalékkal nőtt.

Az európai befektetők kockázatvállalási hangulatát javította, hogy az amerikai jegybank (Federal Reserve) kedden rendkívüli kamatcsökkentést hajtott végre az új koronavírus által okozott járvány kedvezőtlen gazdasági hatásainak kivédésére. A piacok azt remélik, hogy a világ többi nagy központi bankja követi a Federal Reserve példáját.

A kanadai jegybank már szerdán kamatot csökkentett, a várt 25 bázispont helyett 50 bázisponttal 1,25 százalékra szállította le az irányadó kamatot. Az Európai Központi Banktól 10 bázispontos kamatcsökkentést várnak a piacok.

Az Egyesült Államokban a piacok megnyugvással vették tudomásul, hogy Joe Biden, az Obama-kormány alelnöke a szuperkedden tartott előválasztásokon megakasztotta Bernie Sanders vermonti szenátor menetelését az amerikai Demokrata Párt elnökjelöltsége felé. Biden tarolt a déli államokban, és összesen nyolc államban győzött az előválasztást tartó 14 szövetségi állam közül.

New Yorkban, zárás előtt két órával, középe-európai idő szerint este nyolc órakora a Dow Jones ipari átlag 3,10 százalékos, az S&P 500-as index 2,80 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 2,52 százalékos pluszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára csökkenésre váltott, miután Szaúd-Arábia és a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) többi tagállama a monitoring bizottság bécsi ülésén nem tudta Oroszországot rávenni arra, hogy fogadjon el további napi 1-1,5 millió hordós kitermelés-csökkentést az árak megtámasztásának érdekében.

A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 1,08 százalékos mínuszban, 51,30 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 0,42 százalékos veszteségben, 46,98 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára áprilisi szállításra 0,40 százalékkal, 1637,85 dollárra süllyedt.

Egy euróért 1,1134 dollárt adtak a nemzetközi bankközi piacon, 0,33 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!