Elemzők szerint a londoni FTSE-100 index 31 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 59 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 21 ponttal kúszhat feljebb a nyitásban. Több piacbefolyásoló hatású makroadat is várható szerdán. Az Európai Unió statisztikai hivatala délelőtt hozza nyilvánosságra a negyedik negyedéves gazdasági növekedés, valamint az ipari termelés decemberi adatait. A nap leginkább várt eseménye azonban délután fél háromkor lesz, amikor az Egyesült Államokban közzéteszik a fogyasztói árak januári alakulását tükröző adatokat - írja az MTI.

Pozitív nyitásra számít szerdán a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. senior elemzője. Varga Zoltán MTI-nek küldött kommentárjában azt írta: némi pozitív korrekcióra számít a nyitásban. A vezető részvények közül kiemelte, hogy a Richter piacán folytatódhat a bizonytalanság, reggel emelkedésre számít, de továbbra is nagy a veszélye az eladói hullámoknak. Az OTP-részvények iránt továbbra is magas lehet a vételi érdeklődés, de nyitásban elképzelhető egy kisebb negatív korrekció. A Mol és a Magyar Telekom árfolyamában továbbra sem számít érdemi elmozdulásra, iránykeresés jellemezheti a két részvényt. Kitért arra, hogy reggel a tavalyi 4. negyedéves GDP adat kelthet hullámokat a forint kereskedésében.

Ha a várakozásoknál erősebben emelkedtek a fogyasztói árak, az felkorbácsolhatja az aggodalmakat a növekvő infláció miatt, mivel a pénzromlás ütemének gyorsulása meredekebb kamatpályát eredményezhet. Éppen az inflációs aggodalmak felerősödése indította el február 2-án a világ részvénypiacain átsöprő eladási hullámot, amelynek következtében a január végén elért csúcsokhoz képest tíz százalék körüli mértékben csökkentek az irányadó indexek. (Megjött a figyelmeztetés, készül az újabb pofon.)

Az európai tőzsdenyitás előtt tette közzé gyorsjelentését a Crédit Suisse, Svájc második legnagyobb bankja, amely az amerikai adótörvények változása miatt 983 millió frankos veszteséget volt kénytelen elkönyvelni a tavalyi évre. A Crédit Agricole francia bank viszont negyedik negyedéves nyereségének 33 százalékos emelkedéséről számolt be, a ThyssenKrupp német ipari és technológiai csoport üzemi eredménye pedig ugyancsak több mint harmadával ugrott meg.

Ázsia és a csendes-óceáni térség tőzsdéin vegyesen teljesítettek az irányadó indexek szerdán, jóllehet a New York-i tőzsde előző nap enyhe nyereségben tudott zárni. Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 0,48 százalékos veszteségben fejezte be a kereskedést, főleg az exportorientált vállalatok árfolyama csökkent a jen dollárhoz viszonyított erősödése miatt. A dél-koreai Kospi 1,11 százalékos nyereségben, az irányadó ausztráliai index, az S&P/ASX 200 viszont 0,25 százalékos mínuszban zárt. A vezető sanghaji index 0,46 százalékos pluszban zárt, a hongkongi Hang Seng pedig 1,76 százalékos pluszban állt a zárás előtt.

A nyugat-európai tőzsdék kedden csökkenéssel zártak. A londoni értéktőzsde fő mutatója, az FTSE-100 index 0,13 százalékkal, 7168,01 pontra, a frankfurti DAX-index 0,70 százalékkal, 12 196,50 pontra, a párizsi CAC-40 index pedig 0,60 százalékkal, 5109,24 pontra süllyedt. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index egyaránt 0,63 százalékkal, az euróövezeti EuroStoxx50 index pedig 0,72 százalékkal csökkent.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 100,07 pontos, 0,26 százalékos emelkedéssel, 38 387,29 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 15,0 milliárd forint volt. A Mol 8 forinttal, 0,28 százalékkal, 2896 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 200 forinttal, 1,75 százalékkal, 11 600 forintra erősödött, forgalmuk 5,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 0,50 forinttal, 0,11 százalékkal, 459,50 forintra esett, forgalma 117,4 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 100 forinttal, 1,79 százalékkal, 5500 forintra gyengült, a részvények forgalma 7,6 milliárd forintot ért el.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára egymással ellentétesen mozgott szerda reggel. A legközelebbi, áprilisi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,02 százalékos nyereségben, 62,73 dolláron, míg a márciusi szállítású WTI 0,17 százalékos mínuszban, 59,09 dolláron forgott nyolc óra körül.

A kriptodevizák árfolyama emelkedik. Az egyik széles körben elfogadott bitcoin árfolyamindex, a Coindesk indexe - amely a legnagyobb kereskedési platformok jegyzéseinek átlagát mutatja - 8834,03 dolláron, 3,69 százalékos nyereségben állt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!