A vállalati bennfentesek annyira nem bíznak a tőzsdei áremelkedésben, hogy január során 29 éves mélypontra esett részvény-vásárlásaik száma - írja a Wall Street Journal. A vállalatvezetők részvény-vásárlásait és eladásait a befektetők kiemelt figyelemmel szokták kísérni, az általános feltételezés szerint ugyanis nekik vannak a legmegbízhatóbb információik vállalatuk jelenlegi teljesítményével és jövőbeni kilátásaival kapcsolatban.

A tőzsdei cégek bennfentesi részéről január során mindössze 279 vételi megbízás érkezett egész januárban, ilyen alacsony számra 1988 óta nem volt példa - állítja a lap a bennfentes részvény-tranzakciókat figyelő Washington Service adataira hivatkozva. Eközben a részvényeladások száma az átlagos szint fölé emelkedett, s ezzel a vásárlások és az eladások aránya szintén 29 éves mélypontra süllyedt.

Mindezt akkor, amikor a vezető amerikai részvényindex, az S&P 500-as rekordmagasságban jár, s több, mint megháromszorozta értékét a 2009-es mélyponthoz képest.

A befektetők optimizmusa arra vezethető vissza, hogy arra számítanak, a vállalati nyereségek lendületet kapnak a következő negyedévekben az amerikai gazdasági fellendülés erősödése, a Trump-kormánytól várt adócsökkentések és a szabályozói környezet lazítása miatt. Ugyanakkor a tőzsdei áremelkedés azt jelenti, hogy emiatt hajlandóak a várt nyereség többszörösét megfizetni, mint bármikor az elmúlt egy évtized során.

A FactSet által összegyűjtött elemzői előrejelzéseken alapuló adatok szerint az átlagos árfolyam/nyereség ráta az S&P 500-as indexre a jövőbeni profitokkal számolva elérte a 17,7-es szintet, ami 2004 óta nem látott érték.

Vannak olyan technikai jellegű mutatók, amik nem utalnak félelemre a befektetők körében, a részvényekre, tőzsdén jegyzett alapokra és részvényhatáridőkre nyitott eladási pozíciók mértéke 10 éve nem látott, mélypontra esett a múlt héten a JP Morgan elemzői szerint. Persze erre az ellentét analízis hívei azt mondják, ennél aggasztóbb jel nincs is, hiszen ha elkezdenének esni az árak, akkor már az eladási pozíciókon ülők vásárlásaiban sem lehetne bízni, hogy meggátolja az esést.

Ebben a helyzetben a lap szerint a bennfentesek ügyleteit még komolyabban figyelik a piaci szereplők. Egy másik elemzőcég, a Leuthold Group a nagy bennfentes részvény-vásárlásokat és eladások az összes piaci részvényhez viszonyítva méri. Szerintük ez a mutató az elmúlt négy hétben olyan szintre érkezett, amely már megszólaltatja a vészcsengőket.

A technikai elemzésre szakosodott Net Davis Research Inc. elemzői szerint a bennfentes eladások eladási jelzést küldenek. A saját mutatóik szerint a bennfentes tranzakciók már zsinórban 11 hete eladási jelzést küldenek, ez a leghosszabb ilyen széria 2014 óta. Ettől persze összeomlást nem kell várni, a cég szakértői szerint ez csak annak a jele, hogy az árak túl sokat emelkedtek túl rövid idő leforgása alatt. Így nem lenne meglepő, ha egy kisebb korrekció jönne a piacon.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!