Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az elmúlt hónapban pocsék teljesítményt nyújtott számos, az elmúlt években a befektetők kedvencének számító részvény, mint a Netflix, a Facebook és a Tesla Motors, több más biotechnológiában, vagy esetleg felhő-alapú szolgáltatásokban érdekelt társaság papírjaival együtt - hívja fel a figyelmet összefoglaló elemzésében a Reuters. Számos részvény már több, mint 20 százalékot veszített értékéből korábbi csúcsához képest, s ezzel megkezdte saját, egyéni medvepiacát. Ennek ellenére értékeltségük még mindig jóval magasabb, mint a részvénypiac átlaga.

A Facebook részvények például 22 százalékkal állnak alacsonyabban nagyjából egy hónappal ezelőtto napon belül elért csúcsuknál, a biotechnológiai szektor képviselője, az Alexion Pharmaceuticals 23 százalékot veszített értékéből ez idő alatt.

A nagy esés ellenére a Facebook kapitalizációja még mindig éves árbevételének hússzorosát teszi ki, ezzel a részvény ezen az alapon messze a legdrágább papír az S&P 500-as index komponensei közül, az átlagos érték mindössze 1,7. Vannak persze más, úgynevezett momentum részvények is, a különböző mutatók alapján leginkább túlértékelt cégek közötti versenyben olyan nevek szerepelnek, mint a Regeneron, Tripadvisor, vagy a Vertex Pharmaceuticals.

Az ilyen cégekben is természetesen sok érték van, ezért nem lehet őket klasszikusan lufinak tekinteni. A kérdés az, hogy mekkora, amit ebben a fázisban meglehetősen nehéz a hagyományos értékelési eszközökkel megállapítani - mondta a hírügynökségnek Mike O"Rourke, a JonesTrading vezető piaci stratégája.

A múlt heti rossz szereplés, a pénteki esést is beleértve akkor jött, amikor a piac hangulatának alapvetően kedvezőnek kellett volna lennie, hiszen az amerikai gazdaságról kedvező adatok láttak napvilágot, talán pont ez okozta ezen papírok vesztét.

Az amerikai vállalatok eredményeivel kapcsolatos befektetői elvárások meglehetősen sokat csökkentek az első negyedév során, s talán pont ebben lehet most változás. Így megindulhatott a piacon egyfajta rotáció az ultragyors növekedésű cégek felől a talán kisebb, de kiegyensúlyozottabb növekedést nyújtó részvények felé.

A jelentési szezon a héten kezdődik az Egyesült Államokban, a Wells Fargo és a JPMorgan is a következő napokban teszi közzé első negyedéves eredményszámait. Az elemzői várakozások szerint a tavalyi év azonos időszakához képest az S&P 500-as index kosarában szereplő cégek átlagos eredménynövekedése mindössze 1,2 százalékos lesz, az év elején még 6,5 százalékos profitbővülésről szóltak a várakozások.

A kérdés az, hogy a múlt héten tapasztalt eladási hullám tovább terjed-e más szektorokra, vagy csak a technológiai és a biotechnológiai cégeket érinti.

Egyelőre nem aggódom emiatt, szerint mindössze arról van szó, hogy a piac egy sávozó mozgást mutat be, s a sáv alján, de még rekord közeli szinteken támaszt találhatnak az árfolyamok . mondta a Reutersnek David Joy, az Ameriprise Financial vezető piaci stratégája. Sőt, szerinte sokan kiváló vételi lehetőségként fogják fel a mostani áresést, s nem csak az érintett, nagyon ismert részvények esetében. Mint mondta, a pénzügyi szektorban és az iparvállalatok között is lehet jó vételeket találni, s a konzervatívabb szoftvercégek között is vannak olyanok, amelyek részvényeit indokolt lehet megvásárolni.

Ráadásul a meglehetősen spekulatívnak számító befektetések iránti kereslet sem szűnt meg teljesen. Ezt mutathatja, hogy az amerikai tőzsdékre pénteken bevezetett négy részvény közül mindegyik áremelkedéssel zárta a pénteki napot.

Persze vannak óvatosabb vélemények is. Michael Matousek, a U.S. Global Investors vezető kereskedője szerint megvan az esélye annak, hogy az eladási hullám továbbterjed, s most csak egy komolyabb fundamentális fordulat első jeleit láttuk. A pénteki kereskedést a Nasdaq 2,6 százalékos csökkenése mellett mindenesetre az S&P 500-as index is 1,2 százalékot meghaladó eséssel zárta.

S&P 500 alapú CFD
Kép: Alfatrader

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!