Komoly sebeket szerez a forint a frankkal szemben

Új csúcsra erősödött csütörtökön a svájci frank az euróval és a forinttal szemben egyaránt, ha nem sikerül fordulnia az árfolyamnak, akkor a 250 forint is látótávolságba kerülhet.
NAPI, 2011. június 23. csütörtök, 16:35

Halálkereszt került napokkal korábban a forintra svájci frankkal szemben, az 50 napos mozgóátlag felülről (CHFHUF-ban alulról) keresztezte a 200 naposat, ez pedig sokszor erős trendirányú jelzés szokott lenne az adott termék árában. A mai, 227 forint feletti svájci frank árfolyammal új, történelmi csúcsra erősödött a frank, s ezzel elesni látszik az elmúlt év legfontosabb ellenállási zónája a a keresztárfolyamban, amely 224 és 226 forint között húzódott.

A forint vevők innen már többször sikeresen verték vissza a frank erősödését. Ha e felett a zóna felett zár az árfolyam és néhány napig felette is marad, akkor az további frank erősödést vetíthet előre, tekintve, hogy egy sávozás szerű alakzatból tört ki felfelé a keresztárfolyam. A sáv szélessége szűken 25 forint, ami azt jelenti, hogy a kitörés középtávú céláraként akár a 250 forintos szintek is látótérbe kerülhetnek, persze nem holnap.

Ahhoz, hogy a frank gyengülésében lehessen bízni, legalább vissza kellene térnie a kurzusnak az ellenállási zóna alá, a trend azonban még ekkor is felfelé tartó maradna. Rövidebb távon a frank erősödés útjában 229 és 230 forint magasságában az emelkedő trendcsatorna teteje állhat, ez persze minden nap feljebb kerül, ami azért nem túl biztató a kilátásokat illetően.

Persze a hibrid árfolyam - tehát két likvidebb kereszt, az euró svájci frank és az euró forint árfolyamból összeálló - teljesítménye szempontjából a forint euróval szemben és az euró frankkal szembeni teljesítménye lesz a meghatározó.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK