A befektetők összesen 56 milliárd dollárnyi tőkét vontak ki idén július végéig a hedge fundokból, ez az elmúlt három év legrosszabb mérlege a befektetésekkel foglalkozó üzletág számára - írja a Financial Times. Mindezt úgy, hogy eközben egy évtizede nem látott hozamokat értek el január óta.

A eVestment adatai szerint a hedge fundok mindössze 37 százalékának sikerült eddig idén nettó tőkebeáramlást regisztrálnia. Csak júliusban 8,4 milliárd dollár távozott ezekből a konstrukciókból, igaz, eközben az általuk elért hozamok miatt a kezelésük alatt álló összvagyon emelkedett, s elérte a 3300 milliárd dollárt.

A lap szerint a tőkekivonás - amelyre a hedge fundoknál a befektetőknek jellemzően vagy havonta egyszer, vagy negyedévente egyszer van lehetőségük - elsősorban annak tudható be, hogy a 2018 végi nagy piaci esések nyomán elég gyengére sikeredtek az utolsó negyedéves teljesítmények. A befektetők egyszerűen csalódottak a teljesítmények miatt, amelyek vagy nem voltak elég jók, vagy csak egyszerűen nem feleltek meg elvárásaiknak - mondta Peter Laurelli, az eVestment elemzési vezetője.

A jelek alapján úgy tűnik, hogy a hedge fundokból történő tőkekivonás nagy nyertesei a magántőkealapok és a privát hitelalapok lehetnek, amelyek rekordösszegű elköltetlen készpénzhegyen ülnek. A pénzkiáramlás leginkább a részvényekre koncentráló hedge fundokat sújtotta, ezekből 25,5 milliárd dollárt vettek ki a befektetők. Mindezt úgy, hogy a részvényekbe fektető hedge fundok hozták idén eddig a legjobb eredményeket. Az ide fektető alapok teljesítményét követő index szerint július végéig ezek 9,8 százalékot hoztak, bár az is igaz, hogy az S&P 500-as index 20 százalékot emelkedett ebben az időszakban.

Más befektetési stratégiákra is igaz az, hogy 2019 a legjobb volt 2009 óta. Az iparág egésze átlagosan 8 százalékos hozamot termelt, a részvényalapok mellett a kötvényekbe fektetők, illetve a makroalapok is jól hoztak. Ezek a hozamok azonban nem magasabbak, mint amit más befektetéseken el lehetett érni ebben az időszakban, így Laurelli nem igazán látja, hogy lenne esély a hedge fundok számára kedvezőtlen folyamatok megfordulására.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!