Ha valamelyik fél elkezdené komolyan kétségbe vonni az amerikai elnökválasztás eredményét, az drámai esést hozhat a piacokon - mondta Mark Möbius, ismert tőkepiaci szakértő a CNBC-nek nyilatkozva. Véleménye szerint ha arra kerülne sor, hogy akár hetekkel, vagy hónapokkal a november 3-i amerikai elnökválasztás lezajlása után sem lenne kihirdetve végelegesen annak győztese, az valós problémát jelentene a tőkepiacok számára.

Az ezzel kapcsolatos félelmeket jelentősen növelte az elmúlt hetekben, hogy Donald Trump amerikai elnök többször sem válaszolt egyértelműen a kérdésre, hogy veresége esetén is elfogadná-e a választások eredményét. Ezzel jelentősen nőtt annak a valószínűsége, hogy ha Joe Biden demokrata elnökjelölt nyerne, akkor a hatalom átadása a Fehér Házban nem lenne zökkenőmentes - írja portál. Ez az, amire Möbius szerint a részvénypiacok erős korrekcióval, vagy zuhanással reagálnának.

Sokáig elhúzódhat

Az, hogy ebben az esetben mekkora lenne a visszaesés attól függhet, mennyi ideig tart a vita. Möbius elmondása szerint ugyanis megvan arra is a lehetőség, hogy a Legfelsőbb Bíróság elé kerül az úgy, s ezzel az eljárás, amelyben a győztest kihirdetik jelentősen elnyúlik. Az ilyen elhúzódó bizonytalanságot viszont utálja a piac.

Möbius elmondása szerint ő ez ellen a lehetőség szerint úgy védekezik, hogy olyan cégek részvényeibe fektetik, amelyek többé-kevésbé immunisak a gazdasági visszaesésekkel szemben, erős mérleggel rendelkeznek, s termékeik és szolgáltatásaik iránt a kereslet rosszabb időkben is megmarad és növekedhet is.

Minden az adókról szól

Összességében a veterán befektető úgy látja, a tőzsdék és a piacok szempontjából jobb lenne egy Trump győzelem. Tényleg minden az adókról szól, s Trump egy újabb nagyobb adócsökkentést ígért be. Ezzel szemben a demokraták ilyet nem tette, sőt arra készülnek hogy a vagyonosabbakat jobban megadóztatják s a vállalatok adóterheit is emelnék.

Az Egyesült Államokon kívül szerinte egyébként Ázsia maradhat az igazán kecsegtető hely a befektetők számára. Möbius elmondása szerint igen aktívan vásárol Tajvanban és Dél-Koreában olyan cégek részvényeiből, amelyek a technológiai cégek számára az alkatrészeket gyártják, félvezetőket, nyomtatott áramköröket. Ahogy a technológia egyre jobban beépül az emberek hétköznapjaiba, úgy nő ezen cégek termékei iránt a kereslet. Az Apple-nek szüksége van csipekre ahhoz, hogy legyártsa azt, amit elad, s mi piont ezt keressük. Olyanokat keresünk, amelyek alkatrészeket gyártanak az iPohe-okhoz, iPad-ekhez és ehhez hasonlókhoz.

Ugyanakkor pont ezek a cégek azok, amelyeket érzékenyen érinthet az Egyesült Államok és Kína közötti kereskedelmi vita. A technológiai eszközök alkatrészei sokszor bonyolult gazdasági és vállalati hálózatokon keresztül jutnak el a felhasználási helyükre, így a nem kínai cégek is simán belekeveredhetnek az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelmi vitába. Möbius erre azt válaszolta, ő nem igazán aggódik az amerikai-kínai vita miatt. Manapság, ebben a korban, az országok, a kereskedelmi korlátozások ellenére is rá vannak szorulva a kereskedelemre. Ez igaz az Egyesült Államokra és Kínára is.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!