Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Az SPR-olaj eladása, amely főként magas kéntartalmú olajkeverékből, várhatóan lenyomja az amerikai Mars-típusú olajfajta (az Uralhoz hasonló keverék) értékét, főként az ázsiai vevőknek jelenthet ez megnyugvást - írja a Reuters.

Joe Biden amerikai elnök kormánya kedden jelentette be, hogy Kínával, Indiával, Dél-Koreával, Japánnal és Nagy-Britanniával egyeztetve több millió hordó olajat szabadít fel a stratégiai tartalékokból, hogy megpróbálja lehűteni az árakat, miután az OPEC+ termelők többször is figyelmen kívül hagyták, hogy nagyobb mennyiségben dobjanak olajat a piacokra. 

Mintegy 10 millió hordót tesznek elérhetővé a texasi Big Hillből és Bryan Moundból, mintegy 7 millió hordót a louisianai West Hackberryből és további 5 millió hordót a louisianai Bayou Choctaw-ból - közölte honlapján a DOE. A szállítások 2022 januárjától áprilisig tartanak, a korai szállításokat december kezdhetik meg, a licitek is ekkor kezdődhetnek.

A vevőknek a 2022 és 2024 közötti későbbi időpontokban kell majd visszaszolgáltatniuk az olajat - közölte a DOE.

A vállalatoknak december 6-án kell benyújtaniuk az ajánlatokat, és a szerződésekről legkésőbb december 14-én döntenek.

"Négy hónapra elosztva ez egy stabil 270.000 b/d-os közepesen magas kéntartalmű kőolajárammal egyenértékű, közvetlen versenyben a Marssal" - mondta egy kereskedő, hozzátéve, hogy a felszabaduló nyersolaj minősége 31-33 fokos API-sűrűségű lesz.

"Összességében nagyon jó hír a Mars ázsiai vásárlói számára - a WTI-vel szemben már így is hordónként mintegy 3,50 dollárral olcsóbb Mars árának tovább kell esnie" - értékelte a Reutersnek a szakértő.

Ha az új kibocsátás elvonja a vásárlókat a WTI-től és a Brenttől, a kereslet kisebb lehet, ami megfékezheti a leggyakrabban használt olajfajták árát.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!