A szerdán közzétett adatok szerint Oroszország kőolajkitermelése a Szovjetunió összeomlása óta nem tapasztalt szintre nőtt tavaly: éves összevetésben 1,6 százalékkal 555,84 millió tonnára emelkedett - írta az MTI.

Az amerikai kormány energiaügyi tájékoztató hivatala (EIA) a hét elején közölte, hogy az Egyesült Államok napi olajkitermelése októberben 79 ezer hordóval 11 millió 537 millió hordóra nőtt, amivel minden idők rekordját döntötte meg. Június óta minden hónapban újabb és újabb rekordnagyságot ért el a kitermelés, és immár az Egyesült Államok a világ legnagyobb kőolajkitermelő országa, megelőzve Oroszországot és Szaúd-Arábiát.

Szerdán fél egy körül a legközelebbi határidős jegyzésekben az északi-tengeri Brent könnyűolaj hordónként 0,72 százalékos mínuszban, 53,41 dolláron, a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) pedig 0,84 százalékos veszteségben, 45,03 dolláron forgott. Eddigi napi minimumán a Brent 52,52 dolláron, a WTI pedig 44,44 dolláron állt.

A kőolaj világpiaci ára 2015 óta először tavaly alacsonyabban zárta az évet, mint ahogy kezdte. A negyedik negyedévben morzsolódtak le az árak, a Brenté majdnem 20 százalékkal, a WTI-é pedig közel 25 százalékkal esett, mert az eladók dominálták a piacot a túlkínálat és a lassuló gazdasági növekedés miatt növekvő aggodalmak hatására.

A Brent 53,80 dolláron, a WTI pedig 45,41 dolláron zárta az évet, ami jóval alacsonyabb a 66,55 dolláros, illetve 60,26 dolláros év eleji nyitójegyzéseknél.

Tavaly október 3-án a Brent 86,74 dolláron, a WTI pedig 76,90 dolláron négyéves csúcson is járt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!