Az Európai Bizottság tegnap szabott ki hatalmas, 880 millió eurós bírságot a Scania svéd autóipari vállalatra kartellügyben. A brüsszeli testület vizsgálata megerősítette, hogy a Scania és öt másik európai gyártó 1997-től 14 éven át "egyeztetett időpontban vezette be az új károsanyag-kibocsátási technológiákat, és megállapodtak teherautóik nagykereskedelmi áráról".

Négy másik kartellező - a Daimler, a Volvo, a DAF és az Iveco - a bírság tíz százalékos csökkentése fejében korábban elismerte, hogy jogellenesen járt el, a MAN pedig mentesült a pénzbüntetés alól, mert felhívta a figyelmet a szabálysértésre.

A Világgazdaság csütörtöki cikkében emlékeztetett arra, hogy a Waberer's még július közepén közölte a tőzsde honlapján, a müncheni bíróság előtt kártérítési igénye érvényesítése érdekében keresetet nyújtott be egyes tehergépjármű-gyártók által az Európai Gazdasági Térségben (EGT) megvalósított versenyellenes, különösen a közepes és nehéz tehergépjárművek összehangolt árazására irányuló magatartás miatt.

A Waberer's és jogelődei 1997 januárjától több ezer kamiont lízingeltek és vásároltak különböző kartellrésztvevőktől, így jelentős összegű káruk származhatott az árkartell miatt. A Waberer's a túlárazás következtében elszenvedett kár mértékének értékelésére és felbecsülésére egy közgazdász szakértőt bízott meg.

Teremi Márton, a Waberer's befektetői kapcsolattartója a Napi.hu-nak elmondta: egyelőre nincs fejlemény a müncheni bíróság előtt az ügyben.Eddig a kereset benyújtása történt meg és jelenleg az alpereseknek áll rendelkezésére idő a keresetre való válaszuk benyújtására.

Természetesen a Waberer's-nek vannak becslései a túlárazás mértékéről, azonban az ilyen becsléseket egyelőre nincs értelme közzétenni, amíg azok gazdasági szakértő által nem megerősítettek. Az érintett időszakban a cég jelentős számú, kartellező által gyártott teherautót vásárolt, illetve lízingelt. A Waberer's tájékoztatni fogja a befektetőket, amint fontos előrelépés történik a perrel kapcsolatban - tette hozzá Teremi Márton.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!