Kedden reggel bejelentette a Mol, hogy a koronavírus-járvány miatt nem tartja meg eredetileg április 16-ra tervezett éves rendes közgyűlését.

A társaság a honlapján teszi közzé tavalyi beszámolóit és a kapcsolódó a könyvvizsgálói jelentéseket, valamint a vezetőségi jelentését, valamint a felelős társaságirányítási jelentését is. Arról, hogy mikor tartják meg a közgyűlést, a társaság a járvány alakulása alapján hoz majd döntést.

Sorozatban maradnak el

A Molhoz hasonlóan számos tőzsdei cég döntött már a közgyűlése elhalasztásáról világszerte. A finn Nokia április 8-ára tervezte volna az eseményt, és a múlt héten jelentette be, hogy nem tartja meg. A Delta Technologies (korábban Est Media) is bejelentette, hogy március 26-ára tervezett közgyűlése elmarad.

A Magyar Telekom szintén nem tartja meg április 8-ára tervezett közgyűlését, de a Molhoz hasonlóan a honlapjára feltette a különféle, a közgyűlés elfogadására váró dokumentumokat, beszámolókat. Az OTP még nem mondta le a közgyűlését, de nem tervez olyan nagy eseményt, mint a korábbi években, a bank Babér utcai székházában tartja. A járványügyi helyzet azonban még változtathat ezen - figyelmeztetnek.

Online közvetítik, ha lesz

A hazai cégek közül a Masterplast összehívta ugyan április 23-ára a részvényeseket, de figyelmeztetett, hogy a jelenleg hatályos jogszabályok értelmében az eseményt nem tudja megtartani. Közgyűlés csak akkor lesz, ha ezek módosulnak.

A Graphisoft Park egyelőre összehívja április 30-ára a részvényeseket, de arra kéri őket, lehetőleg meghatalmazott útján szavazzanak, az eseményt pedig online közvetítik majd.

A Zwack csak június 25-ére tervezi a közgyűlését, de a társasági eseménynaptárban már úgy szerepel a dátum, hogy a járványügyi helyzettől függ, lesz-e egyáltalán közgyűlés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!