Campbell Harvey, a Duke Univestity-hez tartozó Fuqua Business School pénzügytan professzora már tavaly nyáron megjósolta azt, hogy az amerikai gazdaság idén recesszióba süllyedhet. Tette mindezt akkor, amikor nyoma sem volt egy új világjárványnak, amely miatt jelenleg a fejlett országok többségében különböző kijárási korlátozások vannak érvényben, és amely miatt a globális gazdaság várhatóan nagyobb mértékben esik vissza, mint a 2008-as pénzügyi válság idején - hívta fel a figyelmet a Markletwatch.

Erre persze jó oka volt, az amerikai hozamgörbe ugyanis inverzzé vált, azaz a hosszabb lejáratú állampapírok hozama alacsonyabb volt, mint a rövidebb lejáratúaké. Ez a jelenség általában akkor ütötte fel a fejét az elmúlt évtizedekben az amerikai kötvénypiacon, amikor belátható időn belül recesszióba süllyedt az amerikai gazdaság. A jelenség lényege, hogy a lassuló gazdaságra adott válaszként a piac elkezdi azt árazni, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed lazításba kezd, és emiatt hosszabb távon alacsonyabbak lesznek a kötvénypiaci hozamok az aktuálisnál.

Harvey előrejelzése jóval pesszimistább volt akkor, mint a szakértők többségéé, akik nem csak a tavalyi, de az idei évre sem vártak visszaesést az amerikai gazdaságban. A szakértő arra a kérdésre, hogy a járvány nélkül is eljött volna-e a recesszió, azt válaszolta: az ilyen típusú kérdéseknek nem sok értelmük van. Mivel a hozamgörbe inverziója elég enyhe volt, ezért ha lett is volna, valószínűleg egy elég gyors lefolyású és enyhe visszaesést szenvedett volna el a járvány nélkül az amerikai gazdaság. A Covid-19 azonban mindent megváltoztatott.

Ő úgy véli, a járvány jelentősen ráerősített az amerikai gazdaságban zajló mögöttes folyamatokra. A visszaesés az első negyedév végén indult, a professzor szerint a gazdaság talán túl lehet lassan a legrosszabbon, a második negyedév a valaha volt egyik legnagyobb visszaesést mutatja majd. Évesítve a GDP visszaesésének mértéke elérheti a 30 százalékot is - nehéz elhinni, hogy a harmadik negyedév még ennél is rosszabb legyen.

Ez a recesszió nagyot üt, de nem lesz nagyon hosszú életű. A 2008-2009-es válság idején senki nem tudta pontosan, hogy a visszaesés mikor fog véget érni, most azonban tudjuk ezt. A kiváltó ok biológiai volt, és nem gazdasági; az egész vége szintén egy biológiai esemény lesz, ha kifejlesztenek egy olyan vakcinát, amely megfelelő védelmet nyújt a betegséggel szemben. A recesszió lefolyása nem V alakú lesz, mint ahogy kezdetben sokan remélték, hanem inkább egy keskeny U-ra fog emlékeztetni - tette hozzá a professzor.

Harvey abban bízik, hogy a védőoltást 2021 első negyedévére kifejlesztik, és a piac is ezt árazhatja, amely a márciusi mélypont óta sokat emelkedett. De nem csak a védőoltás javíthat sokat a helyzeten, hanem az is, ha sikerül olyan gyógyszeres kezelést találni, amely jelentősen csökkenteni tudja a megbetegedés halálozási rátáját. Nem gondolja ugyanakkor azt, hogy a tőzsde ne eshetne eközben újabb, mélyebb mélypontra. Újabb eladási hullámok bármikor jöhetnek, ha olyan hírek érkeznek, hogy a vártnál később fejlesztik ki a védőoltást, vagy ha gazdasági visszaesés értéke a vártnál is nagyobb mértékű lesz.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!