Több mint duplázott szerdai tőzsdei bevezetését követően a New York-i értéktőzsdén a felhő alapú adattárolással foglalkozó szoftvercég, a Snowflake részvényeinek árfolyama, mindezt úgy, hogy már amúgy is ez volt minden idők legnagyobb értékű első nyilvános részvénykibocsátása a szoftvercégek között.

A részvények kibocsátási áruk 160 százalékán is gazdát cseréltek az első tőzsdei kereskedési napon, 315 dolláron ekkor a cég értéke már 90 milliárd dollár volt, innen esett vissza a kereskedés végére 254 dollárig - írja összefoglalójában a Financial Times. A részvények iránti hatalmas keresletet jól mutatja, hogy a cég jóval több részvényt tudott eladni az eredetileg tervezett mennyiségnél, s végül a megcélzott 100-110 dolláros ársáv felett, 120 dolláron talált gazdára 28 millió részvénye, összesen 3,4 milliárd dollárnyi tőkeemelést hajtottak végre.

A cégbe korábban beszálló befektetők elég jól jártak, a legutóbbi, februári tőkeemelés során a cég értékeltsége még csak 12,4 milliárd dollár volt. A részvénykibocsátás egyébként értékét tekintve idén a legnagyobb volt a Wall Street-en, a Refinitiv adatai szerint az Uber tavaly májusi 8,1 milliárd dolláros részvényeladása óta nem volt ekkora IPO.

A Snowflake vonzerejét nagyon gyorsan bővülő ügyfélköre adta, elsősorban adattárolással kapcsolatos és több felhő alapú adathalmaz elemzésére alkalmas szolgáltatásai keresettek (nagyon sok nagyvállalat használja adatelemzési szolgáltatásaikat). A második negyedévben árbevétele 121 százalékkal volt nagyobb az egy évvel korábbinál, s az ügyfélkör összetétele azt mutatja, hogy azok hűek maradnak általában a céghez. Ugyanakkor elemzők egy része szerint elképzelhető, hogy a kibocsátás árazása egy kissé túlzó, hiszen a céget hiába szeretik ügyfelei, olyan versenytársakkal szemben kell megvédenie piaci részesdését mint a Google és a Yahoo.

A technológiai start-up cégek többségéhez hasonlóan a Snowflake is masszív ütemben égeti a pénzt. Legutóbbi pénzügyi évében 348,5 millió dollár veszteséget sikerült összehoznia 264,7 millió dolláros árbevétel mellett.

Az IPO sikeréhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy sikerült nagy neveket megnyerni befektetőnek. Warren Buffett Berkshire Hathaway-e és a Salesforce nevű már tőzsdén lévő, szintén felhő alapú adattárolással foglalkozó cég egyaránt jelezték, hogy 250-250 millió dollár értékben vesznek a részvényekből. A Berkshire ezen felül még 320 millió dollár értékben vett részvényeket a cég korábbi vezérigazgatójától is. A kibocsátás legnagyobb nyertese a Sutter Hill Ventures nevű kockázati-tőke társaság, nekik a tőzsdére lépés előtt 20 százalékuk volt a cégben.

A Snowflake kibocsátása jól mutatja, hogy mennyire megnőtt a kereslet a technológiai cégek szolgáltatásai iránt a járvány miatt, amely a  távmunka elképesztő térnyerését hozta magával. A BVP Nasdaq Emerging Cloud index, amely a felhő alapú szolgáltatásokat nyújtó cégek részvényeinek áralakulását követi idén 60 százalékkal emelkedett, ez több mint a duplája a technológiai cégekkel teletömött Nasdaq Composite teljesítményének.

A hatalmas részvénypiaci rallyt masszívan igyekeznek egyébként kihasználni a cégek, az első nyilvános részvénykibocsátások értéke mostanra a legmagasabb szintre emelkedett 2014 óta. Az akkori rekordbeállítás az Alibaba 25 milliárd dolláros részvénykibocsátásának volt köszönhető.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!