Az IG Market elemzői arra számítanak, hogy a londoni FTSE-100 mutató 106 ponttal, a frankfurti DAX-30 index 185 ponttal, a párizsi CAC-40 index pedig 77 ponttal eshet a nyitásban. Milánóban 393 ponttal, 16 630 pontra csökkenhet az irányadó index.

A befektetők hangulatát jelentősen rontja, hogy az erős túlkínálattal és az összeomló kereslettel egyidejűleg küzdő olajpiacokon drámai mértékben ingadoznak az árak - írta az MTI.

Történelme során először a WTI ára negatívba fordult hétfőn. Napi mélypontján hordónként mínusz 40,32 dolláron is forgott a kedden kifutó májusi kontraktusban, míg napi csúcsán 17,84 dolláron jegyezték. Gyakorlatilag senki nem akart vásárolni azonnali szállításra olajat a túltelített piacon. A negatív ár azt jelentette, hogy az eladók fizettek a vevőnek, csakhogy vigye az olajat.

Kedden közép-európai idő szerint fél nyolc körül a májusi szállítású WTI 1,58 dolláron forgott, de eddigi napi mélypontján mínusz 16,74 dolláron állt a jegyzése. A jóval aktívabb júniusi határidős jegyzésekben 4,99 százalékos pluszban, 21,45 dolláron jegyezték a WTI-t, eddigi napi csúcsán 22,56 dolláron is járt az ár.

A Brent a legközelebbi, júniusi határidős jegyzésekben hordónként 0,70 százalékos mínuszban, 25,40 dolláron forgott kedd reggel.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,18 százalékkal, 1689,49 dollárra, míg a júniusi szállítású aranyé 0,30 százalékkal 1706,00 dollárra csökkent a New York-i árupiacon.

Ázsiában és a csendes-óceáni térségben az olajárak látványos összeomlása után jelentősen csökkentek a tőzsdeindexek, követve a New York-i börzét. Aggodalmat keltettek azok a hírek is, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető súlyos beteg, "komoly veszélyben van" az élete, miután április 12-én szív- és érrendszeri műtéten esett át.

A Morgan Stanley Capital International által számított, Japánt kivéve az ázsiai részvénypiacok árfolyam-alakulását mérő index (MSCI Asia ex Japan) 2,42 százalékkal 455,10 pontra zuhant kedden.

Tokióban a 225 válogatott részvény Nikkei mutatója 2,18 százalékos, a szöuli Kospi 1,71 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 pedig 2,59 százalékos mínuszban közeledett a záráshoz.

A sanghaji tőzsde fő mutatója, a Shanghai Composite 1,43 százalékos, a sencseni börze fő mutatója, a Shenzhen Component Index pedig 1,77 százalékos mínuszban állt zárás előtt bő egy órával. Hongkongban ugyanekkor 2,41 százalékos veszteséget mutatott az irányadó index, a Hang Seng. Mumbaiban 2,80 százalékos, Kuala Lumpurban 1,60 százalékos, míg Szingapúrban 1,51 százalékos mínuszban állt a vezető tőzsdeindex.

Hétfőn Londonban 0,45 százalékos, Frankfurtban 0,47 százalékos, Párizsban pedig 0,65 százalékos pluszban zárt a tőzsde. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,67 százalékkal, az FTSE Eurofirst pedig 300 index 0,70 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,73 százalékkal emelkedett.

New Yorkban a DJIA átlag 2,44 százalékos, az S&P 500-as mutató 1,79 százalékos, a Nasdaq pedig 1,03 százalékos mínuszban fejezte be a napot.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!