Megnövekedett volatilitásra számítanak a továbbiakban is az Erste Befektetési Zrt. elemzői, ezért óvatosságra intik a befektetőket. Úgy vélik, hogy ha valaki a piacon akar maradni, vagy most akar a piacra lépni, akkor alapvetően a kevésbé érintett cégeket érdemes górcső alá vennie, amelyek inkább az általános eladási hullám miatt esnek, estek (például az egészségügyi vagy telekommunikációs cégek).

Az Erste-szakértők elemzésükben arra a következtetésre jutnak, hogy a vírus csak átmeneti lassulást eredményezhet, mintsem hosszan tartó fordulatot a világgazdaságban. Ennek megfelelően a heves piaci korrekciót követően nem érdemes csökkenteni a részvények súlyát a stratégiai portfólióban, a felpattanás ugyanis hasonlóan meredek és gyors lefolyású lehet, mint a lejtmenet.

Az eddigi információkat összesítve azt írják, hogy a karantén alkalmazása hatásos lehet a vírus megfékezésére addig, amíg gyógyszer vagy vakcina kifejlesztésre nem kerül. A járványgócok vesztegzárral megfékezése általában azt eredményezi, hogy 2-3 hét alatt kialakul a megbetegedési számban a csúcs, és a karantén 1-2 hónapig állhat fenn. Ugyanakkor nem zárható ki újabb gócpontok kialakulása, amelynek a valószínűsége felmelegedéssel csökkenhet.

Jobb esetben V (egy negyedév) rosszabb eseteben U alakú, azaz két negyedévig elhúzódó negatív gazdasági hatásra lehet számítani. Az itt kieső gazdasági teljesítmény egy jelentős része nagy valószínűséggel az év második felében "bepótlásra" kerül. Így az átmeneti hatás pesszimistább esetben 0,5-1 százalékpont körül alakul. A nagy házak jelenleg 0,3-0,5 százalékpontos visszaeséssel, azaz 3 százalék körüli éves gazdasági növekedéssel számolnak a világban - írják a brókercég szakértői.

A jegybankok (Fed, EKB) és az államok kamatot csökkentenek, likviditást növelnek és célzott gazdasági segítséget nyújtanak a bajba jutott vállalatoknak. Ezzel próbálják a negatív gazdasági hatásokat csökkenteni. Egy szó mint száz, alapvetőn nagy valószínűséggel úgynevezett egyszeri hatásra számíthatunk a világgazdaság tekintetében az év első felében.

Számos piac (régiós piacok, BUX) már messze a sokéves átlagos P/E alatt jár a jelenlegi árazások mellett. A DAX most csökkent az átlagos P/E ráta alá, míg az S&P500 gyakorlatilag az átlagos értékre csökkent. Mindeközben a hosszútávú kilátások a legtöbb estben nem változtak jelentősen, míg az idei kilátások tekintetében a cégek sok esetben azt hangsúlyozzák ki, hogy az előrejelzésük a korábban megadott sáv alsó élére esik nagy valószínűséggel.

Az Erste elemzői egyébként egy, a Poisson-eloszláshoz hasonló görbét illesztettek az új megbetegedések számára a járvány különböző gócpontjaiban, ami szerintük jól jellemzi a fertőzések lefutását. Modelljük szerint Kínában a megbetegedések száma 82 ezer fő körül tetőzhet - az elemzés készültekor valamivel 80 ezer fő felett járt ez a szám. Dél Koreában szerintük a modelljük által jelzettnél korábban érte el a járvány a csúcsát.

Olaszország esetében úgy saccolják a modell szerint, hogy a megbetegedések tetőzése a hét második felében várható, napi 2600-2700 megbetegedéssel. Ugyanakkor azt látjuk, hogy Olaszország esetében a modellünk - jelen pillanatban - nagy bizonytalanságot mutat - írják az elemzők. A teljes betegszám várhatóan a 40 ezer főt is elérheti, hozzáteszik, hogy ezen szám meghatározásában a legbizonytalanabb a modell a korai fázisban. Áprilisban csökkenhet napi 100 alá az új megbetegedések száma.

Németországnál az a probléma, hogy a modell a korai fázis miatt nagyon pontatlan. A mostani adatok alapján a jövő hét végére teszi a tetőzést mintegy 700-800 napi megbetegedéssel. A teljes betegszám várhatóan 25 ezer fő környékén alakulhat a jelenlegi becslés szerint.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!