A londoni Capital Spreads elemző cég a határidős indexek alapján arra számít, hogy a londoni tőzsde fő mutatója, az FTSE-100 61-66 ponttal, 1-1,1 százalékkal, a frankfurti DAX-30 pedig 212-232 ponttal, 2,2-2,4 százalékkal emelkedhet nyitáskor. Az IG Markets a Dow Jones hírügynökségnek az FTSE-100 indexre 55 pontos, a DAX-ra pedig 240 pontos növekedést jelzett előre.

Az ifo gazdaságkutató intézet délelőtt teszi közzé augusztusi németországi üzleti hangulatindexét, amely a várakozások szerint enyhén romlott. Mindazonáltal a befektetők figyelmének középpontjában továbbra is a kínai helyzet áll. Sanghajban 6 százalékot meghaladó mínuszban nyitott a tőzsde, és az irányadó index a záráshoz közelítve is 5,86 százalékos mínuszban állt, míg a vezető sencseni mutató 6,62 százalékos veszteséget mutatott. A honkongi Hang Seng értéke 1,49 százalékot esett.

A kínai gazdaság romló teljesítménye miatti aggodalmak hétfőn gyakorlatilag pánikhoz vezettek az értékpapír- és árupiacokon, hatalmas eladási hullám söpört végig szerte a világban, miközben a befektetők azt próbálták felmérni, hogy egy rövid távú visszaesés vagy egy mélyebb válság következik-e. Az értékcsökkenés figyelemre méltó kivételei közé tartozott az euró és az amerikai állampapírok.

"A pánik alapvetően Kínában alakult ki" - mutatott rá Julian Jessop,a Capital Economics szakértője. Hangsúlyozta, hogy a világ többi nagyobb gazdaságában a közelmúltban megjelent adatok általában véve kedvezőek voltak, és nagyobb világgazdasági visszaeséstől aligha kell tartani.

Angela Merkel német kancellár hétfőn ugyancsak nyugtatta a befektetőket, mondván, semmi nem utal arra, hogy a tőzsdepiaci kilengések hosszú ideig tartó válságba torkollnak.

A befektetők azon is tépelődnek, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő szövetségi tartalékbank (Federal Reserve/Fed) mikor kezdi el kamatemelési ciklusát. Dennis Lockhart, az atlantai Fed elnöke hétfőn kijelentette: továbbra is arra számít, hogy a következő pár hónapban elkezdik emelni a rövid távú kamatokat, bár az amerikai gazdaság és a pénzpiacok kilátásai kétségtelenül kevésbé látszanak egyértelműnek.

Az ázsiai tőzsdéken vegyesen alakult a kereskedés kedden. Zárás előtt néhány perccel a tokiói Nikkei-index 3,65 százalékos mínuszban állt, a dél-koreai Kospi viszont 0,94 százalékos, az ausztráliai S&P/ASX 200 index pedig 2,21 százalékos pluszban fejezte be a kereskedést.

Hétfőn erős mínuszban zártak az európai és a New York-i tőzsdemutatók is.


A londoni FTSE-100 index 288,78 ponttal, 4,67 százalékkal, 5898,87 pontra, a DAX-index 476,09 ponttal, 4,70 százalékkal, 9648,43 pontra, a CAC-40 pedig 247,53 ponttal, 5,35 százalékkal, 4383,46 pontra zuhant. Az euróövezeti vállalatok gyűjtőindexei közül a Frankfurtban jegyzett EuroStoxx50 173,87 ponttal, 5,35 százalékkal, 3073,39 pontra, az FTSEurofirst 300 index pedig 77,63 ponttal, 5,44 százalékkal, 1349,50 pontra esett.


New Yorkban a 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe 3,58 százalékkal, 15 871,28 pontra, az S&P 500-as mutató 3,94 százalékkal, 1893,21 pontra, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 3,82 százalékkal, 4526,20 pontra süllyedt zárásra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!