Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

New Yorkban a kereskedés kezdetén a DJIA-30 index 0,03 százalék, az S&P-500 index 0,12 százalék, a Nasdaq Composite index 0,35 százalék emelkedést mutatott.

Csütörtökön az amerikai-kínai kereskedelmi ellentétek rendezésére augusztus végén tartandó tárgyalások híre adott nagy lökést a részvényindexeknek. A DJIA index április óta a legnagyobb egy napon belüli erősödést tudta ennek köszönhetően elérni.

A befektetőket emellett a török líra újabb hét százalékos gyengülése okán a török gazdaság kilátásai is foglalkoztatják. A piacokat erősen aggasztja, hogy Erdogan köztársasági elnök a gazdaságpolitika és a monetáris politika feletti megerősödött mandátummal került ki a nemrégiben tartott választásokból.

Az olaj ára emelkedett pénteken, de ezzel együtt is mindkét világpiaci irányadó olajtípus heti veszteség felé tart az OPEC-előrejelzés miatt, amely szerint a jövő évi globális olajkereslet az eddig jelzettnél kevésbé növekszik. A Brent heti árcsökkenése egy százalék alatt lehet, de ez lesz sorban a harmadik veszteséges hete. A WTI ára több mint két százalékkal csökkenhet a héten, és így sorban a hetedik hetet zárhatja veszteséggel.

A WTI ára pénteken 1,16 százalékkal hordónként 66,22 dollárra, a Brent ára 1,33 százalékkal 72,38 dollárra emelkedett.

A dollár a szerdán elért árfolyamcsúcsról tovább gyengült pénteken. A főbb devizák kosarával szemben a dollár 13 havi csúcsot ért el. Az eurót péntek délután 0,26 százalékkal jegyezték erősebben 1,1408 dolláron.

Az arany ára a dollár gyengülésével párhuzamosan felfelé korrigált kissé a héten érintett 19 havi mélypontról, de így is a legnagyobb heti árcsökkenés előtt áll 2017 májusa óta. Az arany ára az áprilisban elért idei csúcsról már 14 százalékkal csökkent. Pénteken az aranyat 0,20 százalékkal jegyezték magasabban unciánként 1186,40 dolláron - írta az MTI.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!