Az elmúlt napok kilengései után csütörtökön korrekcióba kezdett a forint - közölte a Napi Gazdaság érdeklődésére Csajbók Róbert, az ING devizapiaci kereskedője. Mint mondta, megjelent pár kereskedő a piacon, aminek köszönhetően valamivel nőtt a likviditás, amely azonban még mindig alacsony szinten van. A nap különben mozgalmasan telt a forint számára, hiszen a reggeli 292,8-as eurójegyzés után délelőtt egészen 295-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, ám onnan ismét erősödésbe fogott és délután egy óra előtt nem sokkal megközelítette a 290-es szintet is. Ez ismét egy gyengülés és erősödés követett, aminek következtében délután negyed ötkor 290,6 forintot kértek egy euróért. Ekkor egy svájci frank 240,3, egy dollár 218,9, egy angol font 354,1, míg a japán jen 2,5472 forintot ért.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!