A kötvényprogramot egy éven belül bármikor elindíthatja a társaság a felügyelet határozata szerint. Az Alteo fix és változó kamatozású, forintban és euróban denominált, középlejáratú (2 évtől 6 évig terjedő futamidejű), névre szóló, dematerializált kötvényeket értékesíthet nyilvános jegyzési eljárással. A kötvényprogramban több sorozat is lehetséges és ezeken belül is több részletben hozhatók forgalomba. A kötvényprogram elsődleges célja a tőkestruktúra optimalizálása és ezzel összhangban az elkövetkező időszak befektetési céljainak részbeni, a tulajdonosi és banki finanszírozást kiegészítő finanszírozása. Az Alteo ugyanis a befektetési programja alapján működő cégek esetleges felvásárlását tervezi, valamint céljuk zöldmezős beruházások megvalósítása is. A befektetési terv elsősorban megújuló energia termelését végző kapacitások bővítését célozza.

A cég hosszú lejáratú kötelezettségei 2010 végén valamivel több mint 2 milliárd forintot tettek ki, szemben az egy évvel korábbi alig több mint 500 millió forinttal. A nagy ugrást a cég azzal magyarázza, hogy az ALTEO Csoport a növekedési stratégiáját tőkeáttétel alkalmazásával valósítja meg, azaz az egyes projektjeinek a megszerzését vegyesen finanszírozza banki hitelből és saját tőkéből. A 2009 végén megszerzett Győri Erőmű és a Soproni Erőmű vételárainak a kifizetéséhez a banki hitel folyósítása csak 2010 júliusában történt meg, így részben ez magyarázza a hosszú lejáratú hitelek és kölcsönök állományában bekövetkezett jelentős növekedést a 2010. december 31-i mérlegben. A Győri Erőmű és a Soproni Erőmű ki nem fizetett vételára a 2009. december 31-i mérlegben még a rövid lejáratú kötelezettségek között volt. Szintén 2010-es hitelállomány növekedést jelent a CIVIS és az EXIM ALTEO Csoportba kerülése, hiszen ezek az akvizíciók is részben bankhitelből finanszírozták.  A cég saját tőkéje 2010 végén 1,5 milliárd forintot, míg az eszközök összértéke 3,4 milliárd forintot tett ki.

Az Alteo vezetése már korábban is jelezte, hogy a forrásbevonáshoz lehetséges kötvénykibocsátás, így a hír nem meglepetés, viszont egyelőre részvénykibocsátásról továbbra sincs szó, ami azt jelenti, hogy tőzsdei forgalomba egyelőre továbbra sem lehet majd Alteo részvény kapni.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!