Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 418,75 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 43 775,41 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

A BUX-indexet az OTP húzta le. Varga Zoltán szerint mivel nincs túl nagy érdeklődés a befektetők körében a magyar piac iránt, ezért a BÉT a nyugat-európai és az amerikai piacokhoz képest is alulteljesített pénteken.

A Mol 4 forinttal, 0,19 százalékkal 2146 forintra csökkent, 1,3 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 265 forinttal, 1,95 százalékkal 13 300 forintra esett, forgalmuk 4,9 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama változatlanul 413 forintot tett ki, forgalma 51,1 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 60 forinttal, 0,67 százalékkal 8870 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,6 milliárd forintot ért el.

A BUMIX 3808,26 ponton zárt pénteken, ez 10,06 pontos, 0,26 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

Az előző napi rekordok után iránykereséssel telt a kereskedés és végül vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék pénteken - írja az MTI.

A londoni FTSE-100 index 0,38 százalékos, a párizsi CAC-40 index pedig 0,06 százalékos pluszban, míg a frankfurti DAX-index 0,21 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,60 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,83 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 és az FTSE Eurofirst 300 index egyaránt 0,08 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,03 százalékkal emelkedett.

Már a hatodik egymást követő héten zártak emelkedéssel az indexek, ami 2019 novembere óta a hosszabb egybefüggő időszak. Az erősödést a gazdasági növekedés gyors helyreállásába vetett remények hajtják, ellensúlyozva az euróövezetben lassan haladó oltási kampány miatti aggodalmakat.

A globális kockázatvállalási kedvet fokozta, hogy az amerikai jegybank szerepét betöltő Federal Reserve továbbra is azt ígéri, hogy fenntartja rendkívül laza monetáris politikáját. Bár a friss adatok azt mutatják, hogy az amerikai gazdaság növekedése gyorsul, Jerome Powell Fed-elnök egyenlőtlennek nevezte a gazdasági fellendülést, és jelezte, hogy nem változtatnak a monetáris politikán az erőteljesebb fellendülés eléréséig.

Az európai tőzsdezárás idején New Yorkban vegyes volt a kép. A Dow Jones ipari átlag 0,23 százalékos, az S&P 500-as index pedig 0,17 százalékos pluszban, míg a Nasdaq-piac összetett mutatója 0,10 százalékos mínuszban állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára enyhén csökken.

A júniusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 0,12 százalékos mínuszban, 63,13 dolláron, a májusi szállítású WTI pedig 0,16 százalékos veszteségben, 59,51 dolláron forgott háromnegyed hat körül.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 0,60 százalékkal, 1745,46 dollárra, a júniusi szállítású aranyé pedig 0,77 százalékkal, 1744,70 dollárra esett a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1891 dollárt adtak, 0,17 százalékkal gyengült a közös európai fizetőeszköz.

 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!