Közelítette a 6000-et az OTP

Negatív hangulat uralkodott el a világ tőkepiacain pénteken.
NAPI Online, 2008. március 7. péntek, 17:20
Fotó:

Bár eleinte még mérsékelt volt a veszteség, később a gyenge amerikai makroadatokat látva szabadesésbe kezdtek a tőzsdeindexek. Ugyanakkor késő délután kezdtek visszavenni a veszteségekből; a BÉT zárása idején szinte mindegyik vezető európai index körülbelül 1 százalékos mínuszt volt képes felmutatni. Budapest is hasonlóan viselkedett: a BUX negatív tartományban nyitott, majd enyhe hullámvölgyeket leírva folyamatosan csökkent körülbelül fél háromig, ahonnan lassan kapaszkodott visszafelé. A némi pozitív korrekció azonban így sem szerzett jó napot a befektetőknek: az index 22 234 ponton zárt, ami 1,5 százalékos csökkenésnek felelt meg.

Az összes vezető papír süllyedt, de leginkább a gyógyszeripari és a banki papírokat adták a befektetők. A blue chipek közül a legnagyobb vesztes a Richter részvénye lett, amely 2,9 százalékos eséssel 36 425 forinton zárt. Az egész nap hektikusan viselkedő OTP-árfolyam 1,8 százalékos hanyatlással 6500 forinton nyugodott meg, de megjárta a napi mélypontot jelentő 6250-et is. A Magyar Telekom 1,2 százalékos hanyatlással 815 forinton zárt. A Mol-részvénytulajdonosok aránylag jól megúszták a napot, az olajpapír 22 855 forintos záróára mindössze 0,6 százalékos csökkenést takart.

A kisebb papírok közül az FHB nagyobbat esett, mint szektortársa, így valószínűleg a befektetők hangulatára mégsem hatott pozitívan, hogy Spéder Zoltán egykori OTP-alelnök cége 5 százalék felett részesedést szerzett a bankban. Az 1413 forintos árfolyam 3,6 százalékos negatívumot takart. Az Egis ugyancsak együtt zuhant szektortársával, így az árfolyam 1,9 százalékkal 17 660 forintra morzsolódott le. A nap vesztese az AAA Auto lett, amelynek papírjai 10,5 százalékkal zuhantak 196 forintra. Rosszul szerepelt még a Synergon, az Econet, és a Phylaxia; 5,7, 4,1 és 3,9 százalékkal csúsztak lejjebb az árfolyamok.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK