A Közép-európai Brókerképző Alapítvány - az elmúlt 18 évhez hasonlóan - a 2018-2019-es tanévben is meghirdette a már hagyományosnak mondható pénzügyi vetélkedőjét, a Tőzsdejáték középiskolásoknak elnevezésű versenyét. A versenyt a szakma képviselői szervezik, így a diákok (háromfős csapatokba szerveződve) közvetlen tapasztalatra tehetnek szert a tőkepiacok világával kapcsolatban.

Az évről-évre több száz csapatot, azaz több mint ezer diákot megmozgató verseny honlapja itt érhető el.

Az úgynevezett pénzügyi kultúra fontosságának hangoztatása divatossá vált az utóbbi években és számos előremutató kezdeményezés is elindult, ugyanakkor a Brókerképző versenye az, amely továbbra is kifejezetten a megtakarításokkal - befektetésekkel kapcsolatos.

A verseny célja nem az, hogy a szervezők adják át a megtakarításokkal és befektetésekkel kapcsolatos ismereteket, hanem az, hogy a diákok maguk szerezzék meg azt, azáltal, hogy a szakma által szervezett verseny egyes részelemein keresztül saját maguk kóstolhatnak bele a tőkepiac világába - mondta lapunknak Kárpáti István, aki 2010 óta a Közép-európai Brókerképző Alapítvány középiskolás oktatási programjának vezetője.

Így a verseny során a megszokott online kvízek mellett egy valódi tőzsdeplatform is várja a diákokat, hogy aztán a legjobbak majd a szakma  neves képviselőiből álló zsűrinek (így a Budapesti Értéktőzsde, brókercégek) mutathassák meg a megszerzett képességeiket. A legutóbbi döntő videója itt látható.

A cél az, hogy a versenyre regisztráló diákok közül minél többen átérezzék a tudatos pénzkezelés fontosságát, függetlenül attól, hogy a jövőben milyen szakmát, foglalkozást választanak maguknak, ugyanakkor a versenyben legjobban szereplő diákok a olyan szakmai díjakat nyerhetnek el, amely már a szakmai karrierjük kezdetét is jelentheti (többek közt tőzsdei szakvizsgára felkészítő tanfolyam; nyári gyakorlat egy brókercégnél vagy részvétel a Napi.hu tőzsdei konferenciáján). A verseny egyéb díjai között pedig akadnak tárgynyeremények (okosórák) és tanári díjak (összesen 125 ezer forint értékű utalvány) egyaránt.

A verseny indulása: 2018. november 7.

A selejtező lezárultával a legjobb 10-10 csapat folytathatja a küzdelmeket a verseny elődöntőjében, majd döntőjében. A döntő 2018. február végén lesz.

További részletekért kérjük, látogasson el a verseny honlapjára kebaverseny.hu.

A legutóbbi Tőzsdejáték középiskolásoknak döntőjének résztvevői
Fotó forrása: Közép-európai Brókerképző Alapítvány

Címlapkép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!