Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A ma reggeli kereskedésben egészen 272,8 forintig szaladt az euró jegyzése a forinttal szemben a bankközi devizapiacon. A szint jelentősége az elmúlt négy hónap során alakult ki, háromszor állította meg tavaly a forint erősödését, majd miután átszakadt, egyszer már megálljt parancsolt a további forintgyengülésnek.

Az ellenállássá alakult szint - amely traderek által kedvelt Fibonacci-szint is egyben - átmenetileg megállíthatja ugyanakkor a hazai deviza további veszteségeit, sőt, egy kibontakozó forintgyengülési trendet is megfordíthat, középtávon azonban vannak jelek, amelyek nem erre utalnak.

Kritikus szinten a forint


A forint november végi, 285 forint magasságából induló erősödő trendjéhez tartozó RSI törte trend irányába mutató trendvonalát, ami az első figyelmeztető jelzés szokott lenni a közelgő trendfordulóra. Az erősödő trendhez tartozó 30 napos mozgóátlagot egyszer tesztelte, s immár át is törte az árfolyam, igaz, korrektebb, 5 nappal eltölt verzióját még nem, tehát erről az oldalról még nem érkezett egyértelmű jel.

A mai nappal viszont másik jelzés is érkezett, a Jeffrey Kennedy által használt trendfordulós csatorna szignálvonalát is nagy gyertyával törte az árfolyam, ami szintén erős jelzés a forint erösödő trendjének végére.



Összefoglalva: a keddi gyengüléssel kritikus szinthez érkezett a forint euróval szembeni árfolyama. Mivel erős szintről beszélünk, rövidebb távon az árfolyam visszapattanása tűnik valószínűbbnek a szintről az erősebb forint irányába. Azonban ha markánsan e feletti - tehát legalább 273 forinttal kezdődő - zárásokat látnánk az euró forintárfolyamában, akkor fel lehet készülni egy akár nagyobb mértékű forintgyengülésre is, ami a másfél hónapja nem látott 280 forintos szint felé repíthetné a kurzust.

Mi helyzet a svájci frankkal?

A devizakereskedők általában nem szeretik svájci frank/forint-árfolyam elemzését, mivel öszvér-kereszt, azaz két likvidebb keresztárfolyamból, a svájci frank-euró és az euró-forint keresztből áll össze. Az elmúlt időszakban azonban technikailag értelmezhető módon viselkedett, ezért érdemes egy pillantást vetni rá.


A rövid távú trenddel kapcsolatban szinte szóról szóra ugyanaz mondható el, mint az euró-forint keresztről, a rövid távú forinterősödő trend törése jól láthatónak tűnik, s most egy Fibonacci-szint környékén torpant meg a frank erősödése. Ami aggasztó - igaz addig még jó sok kulcsszint lesz az útban, például a 215-217 forintos zóna - hogy ezúttal egy magasabb mélypontról rugaszkodik neki a kurzus hosszabb távon a már kétszer meglátogatott 225 forint körüli rekordmagasságoknak, s így lassan de bizosan egy emelkedő háromszög látszódik kirajzolódni a grafikonon.



Ha nem sérül az alakzat és a 225 forint körüli szintek ezúttal nem állítják meg a frankot, akkor jó eséllye további brutális frankerősödéssel is szembe kell majd nézni. Ez azonban már a jóslás kategóriája, s az alakzat kiépléséhez még hónapokra is szükség lehet, s addig még bármelyik ellenállási szint kellően erősnek bizonyulhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!