A BÉT tulajdonosváltása többek között annak is köszönhető, hogy ahogy a magyar részvényeknek, úgy a magyar tőkepiacot működtető vállalatnak, a BÉT részvényeinek értéke is lényegesen felértékelődött -értékelt közleményben a Budapesti Értéktőzsde. A BÉT szerint az a tény, hogy a régió vezető pénzintézetei és az általuk tulajdonolt bécsi tőzsde, valamint az osztrák elszámolóház jelentős forrásokat mozgattak meg a BÉT-részvények felvásárlásáért, azt jelzi, hogy a BÉT nemzetközi viszonylatban is sikeresen, eredményesen működik és a jövőre nézve is hasonló teljesítményt várnak a társaságtól. (A BÉT 2003. éves beszámolója szerint adózott eredménye 128 millió forint volt, idén pedig az eddigi időszak alapján további komoly növekedés mutatkozik a jövedelmezőségben.) A BÉT vezetése az igazgatóság által két évvel ezelőtt elfogadott stratégia megvalósítását tovább folytatja, a tervek szerint a BÁT-BÉT integráció hónapokon belül befejeződik. Természetesen a vállalat menedzsmentje jelezte a többséget megszerző konzorcium képviselőinek, amelyek maguk is jóváhagyólag részt vettek (a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaság részvényeseként) a két éve indított stratégia megvalósításában, hogy nyitott minden olyan új elképzelésre, további javaslatra, amely a BÉT kapitalizációját, forgalmát, a kibocsátók és befektetők számát növeli, valamint további sikereket hoz mind a Budapesti Értéktőzsde Részvénytársaságnak és tulajdonosainak, mind pedig a magyar tőkepiac egészének. A tíz legnépszerűbb magyarországi gépjárműmárka számos típusára 5-40 százalékkal csökkentette az új cascobiztosítások díjait május 1-től az Allianz Hungária Biztosító. A kedvezmény érinti egyebek közt az Opel összes típusát, szinte mindegyik Fordot, a Suzukitól az Ignis és a Wagon-R típusokat. Az akció célja, hogy népszerűbbé tegyék a cascobiztosítást, tekintve hogy a több mint 2 millió magyarországi autó közül csak mintegy 700 ezerre kötöttek ilyet - közölte Patai Mihály, az Allianz vezérigazgatója. A piacvezető biztosító célja, hogy év végére 450 ezer fölé emelje most 412 ezres cascoállományát. Patai szerint az akció sikerétől függ, hogy a díjcsökkentést a régi ügyfelekre is kiterjesztik-e cascobiztosításuk évfordulójakor. Továbbra sem változott jelentősen az olajára a nemzetközi tőzsdéken. Az amerikai könnyűolaj hordója 40,86 dollár volt, ami még mindig 21 éves csúcsot és az év eleje óta 29 százalékos - több mint 9 dolláros - emelkedést jelent. Londonban tegnap 37,30 dollárt kellett adni egy hordóért. A probléma továbbra is az, hogy a nyári autózási szezonban jobban fogyó benzinből a mostani készlet meddig lesz elég az USA-ban. Az OPEC továbbra sem tudott megállapodni a termelés növeléséről, a következő hivatalos ülése pedig csak június 3-án lesz. A lengyel kiskereskedelmi forgalom éves összehasonlításban 30,6 százalékkal megugrott áprilisban az EU-csatlakozás előtti felvásárlási pánik hatására. Már a márciusi forgalomnövekedés is erős volt - jegyzik meg a Reuters által megkérdezett elemzők - , akkor az új autóeladások álltak a 20,7 százalékos bővülés mögött, de azt is a csatlakozás utáni drágulástól való félelem hajtotta. A generikus gyógyszergyártó cseh Zentiva 100 millió dolláros, mintegy 84 millió eurós részvénykibocsátásra készül - írja a Financial Times mai száma A pénz egy részét terjeszkedésre kívánják fordítani, az elsődleges célpont Lengyelország és Oroszország lesz. A Zentiva egyike az 5 legnagyobb régiós gyógyszergyártónak, tavalyi profitja 31,3 millió euró volt. A cég 70 százalékban a Warburg Pincus befektetési alap tulajdonában van.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!