A szerződésszámok esetében a csökkenés már kisebb - 30 százalékos - volt, ám ez érthető: aki külső finanszírozást vállal a beruházásához, az ma igyekszik ezt minél nagyobb saját erő mellett igénybevenni. Dunavölgyi Mária, a Lízingszövetség elnöke szerint a jövőre nézve bizakodásra ad okot, hogy a beruházások szép lassan beindulnak, míg bizonyos szegmensekben - mint például a lakáslízingnél - a lízingfinanszírozás ma kedvezőbb, mint a hitel - az említett területen például azért, mert a lízingfinanszírozásnál még lehet deviza alapú konstrukciót találni. A portfoliókat a gyenge növekedés mellett a kockázati szint megugrása is nyomja: a nem fizetők aránya 4-6-szorosa a válság előtti időszaknak. A szegmensekről szólva Lévai Gábor főtitkár a legkomolyabb területről, a gépjármű-piacról elmondta, az új autó értékesítésben lényegében csak a vállalati vásárlások növekedtek, a piac a 2009-es 38,6 zsugorodáshoz képest már csak 15 százalékkal csökkent. Itt bizakodásra az ad okot, hogy az utolsó negyedévben csökkent a vállalt önerő értéke. A gépjármű-finanszírozásban a flottafinanszírozás az egyetlen szegmens, ahol számottevő növekedés tapasztalható, ráadásul az üzletágon belül immár 90 százalékos az operatív lízing aránya. A haszongépjárművek piacán azt érzi a szövetség, hogy a 3 éve tartó válságot követően az elhasználódott gépjárművek cseréjére egyre komolyabban mozgathatja meg a piacot - a januári adatok erre engednek következtetni. A gépek, beruházások területén érződött tavaly leginkább a beruházások visszaesése, vagy épp - miként a mezőgazdasági gépeknél - az uniós pályázatok kifutása. A kihelyezés 39 százalékos visszaesést mutatott 2010-ben. Az ingatlanszegmensben - a vállalkozói ingatlan-beruházások visszaesésének köszönhetően - a lakáslízing 7,8 milliárdos teljesítménye már harmadát adja a teljes ingatlanlízing-forgalomnak, ugyanakkor bizonyos kkv-ágak esetében (pl. ügyvédek, orvosok) megélénkültek a vásárlások és itt már minden 6. ügyfelet már a lízingcégek finanszíroznak. Az idei évről szólva Lévai Gábor elmondta, a személygépjármű-piacon 10 százalékos növekedést várnak, ennek duplája is lehet a finanszírozás növekedése. A haszongépjárművek és a gép- berendezés piacon 20 százalékos növekedést várnak. Az ingatlanfinanszírozás helyben jár majd, ám a lakáslízing tovább bővülhet.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!