A 807 millió forintos adózás utáni eredmény ugyan 70-80 millió forinttal alcsonyabb az elemzők által vártnál, de a 393 milliós üzemi eredmény (régi számviteli szabályok szerint) közel háomszorosa az egy évvel korábbinak. A rendkívüli és a pénzügyi tételek aránya eltérő, aszerint, hogy a Budapest Alaptól a LaSalle ügy kapcsán befolyt összeg hova kerül könyvelésre - az új szerint ez is az operatív profitot növeli. A közel 400 milliós üzemi eredmény - bár az utóbbi évek legjobb harmadik negyedévét eredményezte - még mindig elmarad a menedzsment által várt hatékonysági szinttől. Az első kilenc hónapban ugyanis ez alig valamivel 3 százalékot meghaladó üzemi fedezeti szintet jelent, holott a menedzsment által már jó régen kitűzött cél az 5 százalékos szint elérése. A jelek szerint - nem kis részben a forint erősödésének hatására - ez még egy darabig várat magára, s ha valaha el is éri a társaság, az a sikeres felvásárlás miatt már valózínűleg nem érinti a befektetőket. Csak a harmadik negyedévet figyelve a kép lehangoló, a hagyományosan erősnek számító időszakban ugyanis a győri társaság alig valamivel 100 millió forint feletti üzemi profitot tudott termelni, ez pedig az időszak 4 milliárd feletti árbevételét figyelembe véve nem túl bíztató jel a jövőre nézvést.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!