Az econet.hu csoport árbevétele 2010 első negyedévében 695 millió forint volt. Ez 435 millió forinttal (69 százalékkal) haladta meg a 2009-es év azonos időszakának árbevételét. A növekedés részben a NeoFM tavaly még nem jelentkezett árbevételének, részben pedig az EMGPrint üzletág Custom Publishing szegmense jó teljesítményének köszönhető. A reklámpiac ciklikusságából adódóan az üzleti éven belül jellemzően az első negyedévi eredmények a leggyengébbek. E tényező, illetve az elhúzódó gazdasági válság hatásai ellenére a cégcsoport - a tavaly novemberben indult, jelenleg felfutó szakaszban lévő NeoFM adatait kiszűrve - mintegy 60 százalékkal kevesebb veszteséget termelt, mint a tavalyi év azonos időszakában. Így a 2010 első negyedévi üzemi eredmény -178 millió, az EBITDA -142 millió, az adózott eredmény pedig -133 millió forint volt. A csoportnak a NeoFM mintegy 220-240 millió forintos csökkentő tételeivel számított 2010 első negyedévi -420 millió forintos üzemi eredménye és -370 millió forintos EBITDA eredménye közel azonos az egy évvel ezelőtti szinttel, a -342 millió forintos adózott eredmény pedig 7 százalékkal kedvezőbb, mint az előző év azonos időszakában. A NeoFM 2010 első negyedévében a várakozásoknak megfelelő üzleti teljesítményt nyújtott. A rádió a legfrissebb hallgatottsági adatok alapján a kereskedelmileg legfontosabb hétköznap reggeli műsorsávban egyértelmű piacvezetővé vált, teljes napi hallgatottsága pedig meghaladja az 1,4 millió főt. 2010 első negyedévének végére a hallgatottság szempontjából a kereskedelmi rádiós piac lényegében visszarendeződött a két országos adó javára. Ennek következtében várható, hogy a rádiós reklámpiac is visszatér majd a korábbi piaci helyzethez, ahol a két, legnagyobb elérést biztosító országos kereskedelmi frekvencia realizálta a rádiós költések legnagyobb részét. Ennek megfelelően a NeoFM-től az idei bevezető év második felére már azt várja a tulajdonos, hogy - a bevezető-felfutó időszakot követően a kedvező mérési eredményekre késéssel reagáló növekvő hirdetési aktivitásnak köszönhetően - a 7-12. hónapokban üzemi szinten eredményes legyen. 2011-től pedig - amikor a hirdetők a reklámbüdzséjüket már újra a visszarendeződött rádiós piaci helyzetnek megfelelően tudják tervezni - egész éves szinten nyereséges működést prognosztizál a cég. Az econet.hu Nyrt. az általában kedvezőtlen gazdasági klíma hatásainak kezelése mellett a válság adta akvizíciós lehetőségeket is aktívan keresi, 2010 áprilisában, az első negyedéves beszámolási időszakot követően kisebbségi részesedést és a reklámfelületek értékesítésére vonatkozó jogot szerzett az EXIT programmagazin kiadójában. Ennek következtében a Média Üzletág tulajdonában vagy résztulajdonában lévő ingyenes programmagazinok hetente már csaknem 600 ezer olvasót érnek el.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!