A Richter kedden bejelentette, hogy hogy az Allergan plc 100 százalékos tulajdonában lévő leányvállalatával forgalmazási és szállítási megállapodást kötött a levonorgestrel hatóanyagot kibocsátó, méhen belüli eszköz (IUS), értékesítési jogainak kiterjesztéséről a latin-amerikai országokra. Európa legtöbb piacán a Richter 2011 óta már értékesíti a Levosertet az Allergannal korábban elfogadott megállapodások alapján. A termék bevezetését követően forgalomhoz kötött royalty és mérföldkő bevételekre válik jogosulttá az Allergan - olvasható a Portfolión.

A megállapodás hatálya Argentína mellett Bolíviára, Brazíliára, Chilére, Kolumbiára, Ecuadorra, Mexikóra, Perura és Venezuelára is kiterjed majd - mondta a lapnak Beke Zsuzsa pr és kormányzati kapcsolatok vezetője. Az országok közül a Richter Brazíliában nem rendelkezik értékesítési hálózattal, így szükség lesz annak kiépítésére az országban. A készítménnyel Kelet-Közép-Európában már 2014 óta a piacon van a Richter, míg a készítménytől a társaság a nyugat-európai piacokon jelentős növekedésre számít, a Levosert használati ideje a nyugat-európai térségben a korábbi négy évről öt évre növekedett.

A készítmény után fizetett royalty Beke Zsuzsa szerint a készítmény utáni árbevétel 10 százaléka körül alakulhat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!