Látszólagos nyugalom a forintpiacon

Az előző napokban bemutatott gyengülési hullám után tegnap korrigálni tudott a forint árfolyama a nagyobb devizákkal szemben, a nagyobb piacokon eközben a svájci frank is visszaadott valamelyest eddig elért nyereségeiből az euró ellenében.
NAPI, 2010. június 30. szerda, 17:04

A nap elején még 287 forint felett járó euró jegyzése, délutánra ez 286 forint közelébe jött le. A svájci frank is korrigált keddi, 218 feletti csúcsáról, tegnap 214 és 215 forint között is lehetett vásárolni az alpesi ország devizájából. A dollár 235 forintról 233 forintig jött le.


Elemzők a piac viszonylagos nyugalmát az előző napok idegessége után az EKB likviditási tenderének jó eredményével magyarázták, ezen ugyanis jóval kevesebb igényt nyújtottak be az eurózóna bankjai, mint amire a piac előzetesen számított. Azért a kedélyek nem nyugodtak meg teljesen, a CBIL adatai szerint a magyar csődkockázatot mérő CDS felára 15 bázisponttal feljebb kúszott, 349 pontra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

megalodon, 2010.06.30 22:02

Na mit mondtam, hogy IMF megállapodás kell.. Ime a cikk a Bloombergről:
The forint rallied, ending a six-day selloff, after a Hungarian official said the country is seeking a new international loan to reassure investors and the finance minister said the government will meet budget-deficit targets.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html