Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Erősödtek csütörtökön a kelet-közép-európai térség devizái. E folyamat igazán délután indult be azzal párhuzamosan, hogy a New York-i részvényindexek emelkedésbe, a dollár pedig gyengülésbe váltott.

Az euró egysége délelőtt még 298 forint felett is megfordult bankközin, majd jobbára 296 körül rezgett, de háromnegyed hatkor - a Bloomberg adatai szerint - már 292 alatt járt. Ekkor a svájci frank 195 forint közelében állt, a dollár pedig 227,60-nál volt.

A forinthoz hasonló látványos erősödést produkált a cseh korona is, az euró árfolyama a 28,30-28,40 körüli magasságokból 28 alá hullott. A lengyel deviza szintén erősödött, bár a nap végén az euró zlotyjegyzése visszapattant a 4,61 alatti szintekről 4,6250 környékére.

Az MTI-nek még a 294,80 forintos euróárfolyam idején nyilatkozó kereskedők unalmas napként jellemezték a csütörtöki fejleményeket. Megjegyezték, hogy üzletek azért sem születtek nagy számban, mert a két oldal ajánlatai "nem értek össze", voltak olyan időszakok, amikor az éppen aktuális euróvételi és -eladási ajánlat között két forint különbség is előfordult.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!